Mint hal a vízben

Fejes domolykók CsölösztőnélCsölösztő (szlovákul Čilistov, németül Kledern) Somorja városrésze Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában. Kirándulásra kiváló hely.  Erdélyi vendégemmel vélhetően  fejes domolykókat láttunk…

A CSALLÓKÖZ HALVILÁGA

A Csallóköz Európa ősi, halászat szempontjából fontos régiója. Bizonyítják ezt a római történészek időszámításunk kezdetétől datálódó feljegyzései is. Fennmaradtak (persze jóval későbbi) adatok is a csölösztői, a doborgazi és a pakai  halászcéhekről. A  XVI-XVII. századból vannak  adatok  arról, hogy Felsővámos mellett a Kis-Dunából kecsegét halásztak. A tokféle halak legértékesebbje a viza (Husohuso) volt, melyet egy 1617-ből származó levéltári adat szerint főleg Nyárasdnál halásztak. Fennmaradt egy halak szállításáról szóló szerződés is Vajka halászközség és Somorja városa között. 

Kapitális busa

Halászattal, halászokkal kapcsolatosak egyes színes mondák is. Az egyik szerint István királyt, aki a vajkai erdőben szarvasvadászat közben vízbe esett, két helybeli halász mentette meg. Hálából a király nekik adományozta a környező határt a hozzátartozó Duna-szigetekkel együtt. 
A szlovákiai Duna-szakasz halvilágának történetileg kialakult listáján nem kevesebb mint 17 családba besorolt 69 faj szerepelt. A fajok száma fokozatosan 57-re csökkent. A XX. században kivesztek a nagy tokfélék képviselői, amelyek ívás idején minden évben a Fekete-tengerből az árral szemben felúsztak a Dunán. A viza mellett több más tokféle hal is előfordult a Dunában, pl. a sőregtok (Acipenser stellatus), a szintok (A. nudiventris) és a vágótok (A. güldenstadti). Miután a jugoszláv-román Duna-szakaszon 1971-ben, a Vaskapunál gát épült, teljesen lehetetlenné vált a tokfélék vándorlása.
Viszont azáltal, hogy a szomszédos országok területén idegen halfajokat honosítottak meg, nemkülönben a XX. század második felében végrehajtott itteni tervszerű betelepítés révén, a Csallóköz vizeiben a halfajok száma ismét növekedett. Jelenleg 61 faj feltételezhető, s ez összefügg a vízminőség javulásával is.
A tokfélék családját egyetlen faj, a kecsege képviseli. A pisztrángfélék családjából előfordul a dunai galóca, a sebes pisztráng, a szivárványos pisztráng s egy további, Amerikából betelepített pisztrángfaj, a pataki saibling maréna nemzetséget két faj is képviseli. A csukafélék közül a csuka, a pócfélék közül a lápi póc található a csallóközi vizekben. Előfordul az angolna is. Legnépesebb a pontyfélék családja, amelyet 32 faj képvisel. Ide tartozik a ponty (és dunai alakja), a fehér amur, a szélhajtó küsz, a ragadozó őn, a pirosszemű kelé, a felpillantó küllő, a fenékjáró küllő, a tiszai küllő és a rutén felpillantó küllő, a fejes domolykó, a nyúldomolykó, az ónos jász, a kárász, az ezüstkárász, a compó, a szivárványos ökle, a márna, az évakeszeg, a kurta baing, a karikakeszeg, laposkeszeg, a bagolykeszeg, a dévérkeszeg, sujtásos küsz, a leány-koncér, a veresszárnyú koncér, a paduc, a garda, a fehér busa és a pettyes busa. A csíkfélék közül gyakori a réti csík, a vágó csík és a kövi csík. Jelen van a harcsa és a törpeharcsa is. Az édesvízi tőkehalfélék egyedüli képviselője a menyhal. A pikófélé-ket a tüskés pikó képviseli. Nem hiányoznak a díszsügérek családjába tartozó fajok sem: a naphal és a pisztrángsügér. Jelentősek a sügérfélék családjába tartozó fajok: a fogas süllő, a kősüllő; a csapó sügér, a magyar és a kis bucó, a vágó és a selymes durbincs. A gébféléket a tarka géb, a kölönteféléket a botos kölönte képviseli. 

Ponty

A CSALLÓKÖZ LEGISMERTEBB (UGYANAKKOR JELENTŐSEBB EURÓPAI ELTERJEDÉSŰ) ŐSHONOS HALFAJAI

A PONTY (CYPRINUS CARPIO) A csallóközi halállomány jellegzetes képviselője. Eredeti dunai alakjának alacsony, hengeres teste van. Főleg az Öreg-Dunában, de az ágvizekben is előfordul. Egész évben védett. A kavicsgödrökben és a meliorációs csatornákban a ponty „nemesített”, halastavi alakjai élnek. Az ágvizekből jelenleg kifogott példányok között 20 kg-os, sőt nagyobb súlyú is akadt.

A CSUKA (ESOX LUCIUS) A Csallóköz legismertebb ragadozó hala. Állóvizekben is előfordul. Régebben különösen a Kis-Dunából fogtak ki rendkívüli nagyságúakat. Az ágvizekből kifogott rekordméretű példányok súlya jelenleg is meghaladhatja a 10 kg-ot.

A FOGAS SÜLLŐ (STIZOSTEDION LUCIOPERCA) A sügérfélék családjába tartozó legjelentősebb faj. Kedvelt sporthal. Legutóbb figyelemre méltó példányait fogták a bősi vízi erőmű alatti elvezető csatornában. A Dunából és ágvízrendszeréből gyakran kerültek horogra 5-8 kg-os, néha még nagyobb példányok is.

Fogas süllő

A KŐSÜLLŐ (STIZOSTEDION VOLGENSE) A Fekete- és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók lakója. Nálunk csak a Dunában és ritkán a Vág, valamint a Morva folyó alsó szakaszán fordul elő. Kisebb, mint a fogas süllő, amelytől abban is különbözik, hogy testének oldalán 5-7 sötét sáv látható. Súlya legfeljebb 1-2 kg.

A LESŐ HARCSA (SILURUS GLANIS) A nagyobb kiterjedésű, mélyebb vizek lakója. Megnőhet 200 cm hosszúra és 40-50 kg súlyúra. Régebben (XVIII. sz.) a csallóközi vizekből állítólag több mint 200 kg-os példányait is kifogták.

A BÁLIN (ASPIUS ASPIUS) A Dunában őshonos, de nagyobb európai elterjedésű hal. A pontyfélék családjából az egyetlen ragadozó. A sporthorgászok kedvelt hala. Az Öreg-Dunán kívül jó életfeltételeket talál a vajkai és a bodaki Duna-ágban. Leggyakrabban 2-3 kg-os példányok akadnak horogra. Kifogtak 12, kivételesen 14 kg-osakat is, legfeljebb 120 cm-es testhosszal.

A LEUCISCUS-NEMZETSÉG A fejes domolykó (Leuciscus cephalus) és az ónos jász (Idus melanotus) gyakori a csallóközi álló- és folyóvizekben, beleértve a kisebb meliorációs csatornákat. A legnagyobb példányok súlya 3-4 kg. Kifogtak már 80 cm-es testhosszúságú fejes domolykót is. A nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) faj ritkább, és legfeljebb a 35 cm-es testhosszúságot éri el. 

Fejes domolykó

A KÁRÁSZ (CARASSIUS CARASSIUS) A növényzettel benőtt állóvizeket kedvelő fajok jellegzetes képviselője. Mivel oxigénigénye kisebb, előfordul sekély, eliszaposodott kisebb tavakban is. Gyakori a Kis-Dunában, a Doborgaz és Bős közötti ágvizekben, akárcsak a medvéi és a kulcsodi régi Duna-ágakban.

ACOMPÓ (TINCA TINCA) Közönséges alföldi halfaj, amely a Csallóközben a lassú folyású meliorációs csatornákban, régebbi kavicsbányákban, iszapos fenekű kis tavakban és a Dunaágakban él. Az utóbbi évtizedekben egyedszáma elég jelentősen csökkent. Szakértők szerint azonban állományai a dunai víztározóban – és hatásos betelepítés végrehajtásával – a Duna-ágakban is nagymértékben javulhatnak.

A csallóközi gyerekek kedvenc időtöltése a horgászat

A MÁRNA (BARBUS BARBUS) Régebben főként az Öreg-Duna jellegzetes halfaja volt. Kedvelte a gyors folyású vizeket. A vízszennyeződés következtében állományai megritkultak. Jelenleg az ágvizekben növekszik egyedszáma, különösen azokon a helyeken, ahol duzzasztóművek épültek. Az 1996. évet követően Doborgaznál és Bodaknál 3 kg-nál is nehezebb példányokat fogtak ki. A pozsonyi és a bősi Duna-szakaszon annak idején 10 kg-os zsákmány is horogra akadt, melynek testhossza megütötte a 100 cm-t. Legújabban a Kis-Dunában is fogtak márnát Eperjesnél, Dunatőkésnél és másutt, ami a vízminőség javulását jelzi. A márna ismét a Duna-vidék jelentős sporthalává válhat.

KESZEGFÉLÉK (ABRAMIS-NEMZETSÉG) A csallóközi vizekben négy fajuk él. Leggyakoribb az ezüstös bálin vagy ka-rikakeszeg (Abramis bjoerkna), amelynek bármilyen víztípus megfelel. Súlya legfeljebb 1 kg. Valamivel kisebb a ba-golykeszeg (Abramis sapa). Leginkább a régi Duna-mederben fordul elő. Legújabban a vízi erőmű hajózócsatornájában figyelték meg, ahol a keszegrajok átteleléshez gyülekeznek. A lapos keszeg (Abramis ballerus) kisebb rajokban él, és legfeljebb 1-1,5 kg-os súlyt ér el. A dévérkeszeg (Abramis brama) ebből a csoportból a legnagyobb. Régebben a Kis-Dunában és a Duna-ágakban 4-5 kg-os példányokat is fogtak, sőt Bősnél 6 kg-nál nagyobb súlyú zsákmány is horogra akadt. A keszeget csallóközi elterjedtségének és nagy egyedszámának köszönhetően a sporthorgászat szempontjából ígéretes halfajnak tekinthetjük.

A GARDA (PELECUS CULTRATUS) Ez a ritka pontyféle azelőtt a Fekete-tengerből (a Duna-torkolat brakkvizeiből) egészen Pozsonyig felúszott. Akárcsak a viza és a nagy tokfélék esetében, a Vaskapunál megépített gát a garda idényjellegű vándorlását is lehetetlenné tette. A középső Duna-szakaszon ma már csak állandósult populációi élnek. A legnagyobbak testsúlya sem haladja meg a 2 kg-ot. A garda védett és jelenleg fokozottan veszélyeztetettnek nyilvánított halfaj. A Csallóközben legutoljára a régi Duna-mederben és a bősi vízi erőmű alatt, az elvezető csatornában figyelték meg.

A MENYHAL (LOTA LOTA) A tőkehalfélék egyedüli édesvízi képviselője. A sebesebb folyású és mélyebb dunai vizeket kedveli, különösen a partok és a szabályozó művek közelében. Rejtett életmódot folytat az ágvi-zekben, főleg azokon a helyeken, ahol kőgátak és alámosott partok vannak. Legsikeresebben a téli hónapokban (december-január) halászható. Akár 30 millió ikrát is lerak. A zsákmányolt példányok súlya többnyire 1-2 kg. Régebbenjóval nagyobbakat is kifogtak a Dunából. Jelenleg nagyon jól horgászható a bősi vízi erőmű elvezető csatornájában, a turbinákból kifolyó sebes és mély vizekben. 

Menyhal

AZ ANGOLNA (ANGUILLA ANGUILLA) Ez a hal az Atlanti-óceánban, a Sargas-so-tenger térségében kel ki, innen a lárvákat a Golf-áramlat sodorja az európai partokhoz. A folyótorkolatokban az áramlással szemben felúsznak a folyókba, s ott akár 20 évig is élhetnek. A folyókon megépült vízi erőművek azonban jelentősen korlátozzák vándorlásukat. Az európai folyókba évente mesterségesen telepítenek lárvákat, így kerülnek a Dunába is. A kifogott nagyobb angolnák 2 kg súlyúak, testhosszuk 100-150 cm. 

AZ EUDONTOMYZON MARIAE INGOLAFAJ Őshonos dunai fajként említik a szlovákiai Duna-szakaszon, az Ipoly és a Morva folyó torkolata között. Előfordulásáról legújabban nincs adat. A hatvanas  évek  végén  Pozsonypüspökinél fogtak ki egy példányt. Védett és fokozottan veszélyeztetett fajként tartják nyilván. A leírt példányok kb. 20 cm hosszúak voltak.

A KECSEGE (ACIPENSER RUTHENUS) A többi tokfélétől eltérően a dunai vizek állandó lakója. 1970 és 1985 között a szlovák Duna-szakaszon a kifogott példányok száma egyre csökkent. Jelenleg feltételezhető, hogy a halászat szempontjából fontos fajjá léphet elő. Alátámasztja ezt az a körülmény, hogy az Öreg-Dunából és az ágvizekből, valamint a vízi erőmű elvezető csatornájából most már nagyobb számban kerül elő zsákmányként. 1995-ben Párkány közelében rekordnagyságú, 6,5 kg-os példányt fogtak ki. A Bodak és Vajka közötti ágvizekből legújabban kifogott példányok 2-3 kg súlyúak voltak. A vízi erőmű hajózócsatornájából Bős közelében zsákmányul esett példány súlya meghaladta a 4 kg-ot. 

A CSALLÓKÖZ ŐSHONOS HALFAJAI (EGYEDÜL A DUNA VÍZRENDSZERÉBEN ÉLŐ, ENDEMIKUS FAJOK)

A DUNAI GALÖCA (HUCHO HUCHO) A Dunában és mellékfolyóiban őshonos halfaj. Lehetséges visszatelepítését a csallóközi vizekbe a vízminőség javításával kapcsolatban vették fontolóra. 1994-ben sikeres volt 15 ezer pédány betelepítése a Pozsony alatti Duna-szakaszba és a bősi vízi erőmű objektumainak térségébe. Az azóta kifogott példányok igazolják azt az előrejelzést, mely szerint további elterjedésének jók a feltételei a Dunában és ágvízrendszerében. A dunai galóca súlya elérheti az 50 kg-ot is. 

Dunai galóca

A LÁPI PÓC (UMBRA KRAMERI) A Csallóköz lassú folyású, elég mély meliorációs csatornáiban otthonos, akárcsak állóvizekben és vízi növényzettel dúsan benőtt tavacskákban. Élettere már nem összefüggő és fokozatosan elszigetelődő populációkra szakadozik. Védett, súlyosan veszélyeztetettnek nyilvánított halfaj. Testhossza 10-12 cm.

FELPILLANTÓ KÜLLŐ (GOBIO URANOSCOPUS) Leginkább a régi Duna-mederben és a gyorsabb folyású ágvizekben található. Legújabban Csölösztőnél akadtak rá. Védett és fokozottan veszélyeztetettnek nyilvánított halfaj.

A LEÁNYKONCÉR (RUTILUS PIGUS) A felső és középső Duna-szakasz hala. Súlya eléri az 1-2 kg-ot, testhossza a 40 cm-t. Feltételezik, hogy állományának csökkenését nálunk az osztrák Dunaszakaszon létesített vízi erőművek okozták.

A GYMNOCEPHALUS BALONI DURBINCSFAJ Egy 1974-ből származó feljegyzés a Gymnocephalus nemzetség új képviselőjeként említi. A Csallóközben a régi Duna-mederben él, de előfordul az ág-vízrendszer egyes helyein is. Biológiájának és Duna-vidéki elterjedésének kutatása még folyamatban van.

CSALLÓKÖZ NEM ŐSHONOS (BETELEPÍTETT) HALFAJAI

A SZIVÁRVÁNYOS PISZTRÁNG (SALMO IRIDEUS) Észak-amerikai eredetű. Első példányait 1881-ben hozták be Kaliforniából Európába. A halgazdaságokból elvetődött, de eljutott tervszerű telepítéssel is a szabad vizekbe. A Csallóközben a szivárgócsatornákba is telepítették. Előfordul a régi Duna-mederben, legújabban pedig a vízi erőmű hajózócsatornájában akadtak rá. Kifogtak 2 kg-os, sőt ennél nagyobb súlyú példányokat is.

PATAKI SAIBLING (SALVELINUS FONTINALIS) PISZTRÁNGFAJ A XIX. században Észak-Amerikából hozták be Németországba, ahonnan fokozatosan más európai vizekbe is eljutott. Sikerült meghonosítani egyes alpesi tavakban és patakokban. A Dunában ritka, előfordulását feltételezik a vízi erőmű hajózócsatornájában. Európai viszonyok között elérheti az 1 kg-os súlyt.

VÁNDOR MARÉNA (COREGONUS LAVARETUS) Észak-európai   eredetű.   Itteni   dunai előfordulásával kapcsolatban az a nézet alakult ki, hogy a folyó felső szakaszáról elkóborolt példányokról  van szó. Csallóközben Vajkánál, majd 1996-ban a bősi Dunából fogták ki.

A COREGONUS PELED MARÉNAFAJ A Volga vízrendszerében és az északi tavakban honos. Betelepítették a Cseh-Mor-va-dombság halastavaiba, majd a folyóvizekben is elterjedt. A csallóközi halfaunába 1974-ben sorolták be, miután egy Medve melletti Duna-ágból is előkerült.

A FEHÉR AMUR (CTENOPHARYNGODON IDELLA) Kínából, az Amur folyó alsó szakaszából származik, onnan hozták be Európába. A növényevő halfajok közé tartozik. A Csallóközben halgazdaságokban tenyésztik, de a szabad vizekbe is betelepítették. Meliorációs csatornákban és bányatavakban is előfordul. Jó feltételeket nyújtanak számára a lassú folyású Duna-ágak. Akárcsak a régi Duna-meder, ahonnan 10 kilogrammosnál nagyobb példányokat is kifogtak.

A FEHÉR BUSA (HYPOPHTALMYCHTIS MOLITRIX) Délkelet-Ázsia és Kína foly óiban honos. A Csallóközben hasonló élőhelyeket keres fel, mint az amur. Növényevő. Kifogtak 5-8, kivételesen 10 kg-os példányokat. Feltételezik, hogy a Dunában ennél nagyobbak is lehetnek, melyek elérik akár a 30 kg-os súlyt is.

A PETTYES BUSA (ARISTICHTHYS NOBILIS ) Az előzőhöz hasonlóan a 1960-as években hozták be Európába. Szintén növényevő. Sikeresen meghonosították Magyarországon és másutt is. A Dunába a halgazdaságokból vándorolt be.

AZ EZÜSTKÁRÁSZ (CARASSIUS AURATUS) Kelet-Ázsiából és Szibériából származik. A Dunában 1961-ben találtak rá először. Leginkább a Duna ágvizeiben él, de a meliorációs csatornarendszerben, kavicsgödrökben és más csallóközi vizekben is előfordul. Nagyobb, mint a közönséges kárász, általában eléri az 1 kg-os, esetenként a valamivel nagyobb súlyt is. 

Ezüstkárász

A TÜSKÉS PIKÓ (GASTEROSTEUS ACULEATUS) A közép-európai vizekbe az akvaristák telepítették be. A Dunában eleinte ritkaságszámba ment, a legutóbbi 15-20 évben azonban elszaporodott a csallóközi vizekben. Megtalálták a nyárasdi, a dunaszerdahelyi, a bősi meliorációs csatornákban és másutt. Amikor a vízi erőmű építkezési munkálatai folyamatban voltak, főleg a bal oldali szivárgócsatornát népesítette be. Érdekes ennek a kishalnak a viselkedése a szaporodási időszakban: vízinövényekből fészket épít, védelmezi az ikrákat és a halivadékot. A kifejlett hal testhossza 10-12 cm körüli.

A NAPHAL (LEPOMIS GIBBOSUS) Észak-Amerikából származik. Európába az akvaristák hozták be. A Csallóközben kedvező feltételeket nyújtanak számára a dunai ágvizek és meliorációs csatornák, ahol helyenként elég gyakori lehet. Általában legfeljebb 15 cm hosszúságúra nő meg. Különösen nagy, 18-20 cm-es példányokat fogtak ki Dunaszerdahelyen a termálfürdőhöz közeli régi kavicsgödörből, és a Lúcs és Dercsika melletti meliorációs csatornákból. Jelentős egyedszámú populációja van a Csicsó melletti Lioni-tóban.

A PISZTRÁNGSÜGÉR (MICROPTERUS SALMOIDES) A pisztrángsügér, más néven feketesü-gér a kanadai Nagy-tavakban őshonos. Európában már a múlt század 80-as éveitől kezdve tenyésztik halastavakban és egyes alpesi tavakban. Megüti a 2,5 kg-os súlyt és a 45 cm-es testhosszúságot. A Csallóközben ritkán fordul elő, a Dunából csak néhány példányt fogtak ki.

A PSEUDORASBORA PARVA Az amurral és a busával együtt az ázsiai vizekből került a Duna vízrendszerébe. Ráakadtak a Morva, a Vág és az Ipoly folyó alsó szakaszában is.

A TÖRPEHARCSA (ICTALURUS NEBULOSUS) Kanadából és az USA-ból származik. Európába a XIX. század végén hozták be. A harmincas évektől kezdve már közönséges fajnak számít a Duna vízrendszerében. A Csallóközben az ágvizek, egyes kavicsgödrök lakója és már régebben benépesítette a Csicsó melletti Lio-ni-tavat.

Új faj a csallóközi állatvilágban a békefejű géb

A CSALLÓKÖZI CSATORNÁK TITOKZATOS ÉLŐVILÁGA

A Csallóközt csatornahálózat szövi át, melynek eredetileg az volt a rendeltetése, hogy elvezesse a vizet a mocsaras területekről. Ezek a vízinövényekkel sűrűn benőtt, aránylag sekély és halban gazdag áramló vizek több figyelmet érdemelnének a halászok részéről. A csatornák vize többnyire jellegzetesen síkvidéki halfajok élőhelye. Legnagyobb számban az úgynevezett fehér hal fordul elő. Ebbe a kategóriába általában különféle gyomfajokat, azaz értéktelen, a halgazdaságokban  káros  apróhalakat szokás besorolni, mint pl. a koncér, az állas küsz, a keszeg, a jász, a kárász, a pirosszemű kelé, a szivárvá-nyos ökle, a küllő, a csík, a sügér és az egzotikus látványt keltő naphal. Ez utóbbi a Duna vízrendszerében nem őshonos, Amerikából telepítették be. Nemcsak tarka színeinél, hanem életmódjánál fogva is figyelemkeltő. A naphalpár a kavicsos vagy homokos mederbe fészekgödröt váj, ebbe kerülnek az ikrák, amelyeket gondosan, sőt agresszív módon őriz. A csatornákból nem hiányoznak a gazdaságilag jelentős halfajok sem. Leginkább a csukát, a harcsát, ritkábban a süllőt halásszák. Gyakori a ponty, a compó, az amur és időnként busát is lehet fogni. A Lioni-tó környéke a védett s ma már igen ritka lápi pócnak az utolsó menedékhelye. Ennek a csukával rokon, néhány centiméteres kis halnak kb. 500 példánya él a vízinövényekkel sűrűn benőtt, sekély vizű csatornákban. Ugyancsak a Lioni-tónál találhatunk rá a törpeharcsára. Ezt akvaristák telepítették a szabad vizekbe, ahol alkalmazkodott új környezetéhez. 

 

A bősi vízi erőmű objektumaihoz tartozik a jobb és bal parti szivárgócsatorna. Hideg, áttetsző víz táplálja mind a kettőt. A bal parti Pozsonynál kezdődik, s a csúni gát okozta megszakítás után Doborgaznál folytatódik, míg végül beletorkollik a vízi erőmű elvezető csatornájába. A jobb parti Püspökinél kezdődik a kopácsi Duna-ág magasságában, és megszakítás nélkül vonul egészen a bősi erőműig. Ez a kavicságyban létesített, eredetileg steril barázda azonban csakhamar benépesült. A moszatok nyomában más élőlények is behatoltak, és változatos összetételű társulás jött létre. Bámulatra méltó a természet regeneráló képessége. Számos halfaj kedvező életfeltételeket talált itt, ami egyikük-másikuk tömeges fejlődését is lehetővé tette. Meghonosodtak ritka és védett fajok is. Az örvénylő, a zsilipek segítségével szabályozható, változó áramlási sebességű víz különböző környezettípusokat hoz létre, amelyek különféle halfajok igényeit elégítik ki. A vízi növényzet sűrűsége sem mindenütt egyforma.

A jobb oldali, szélesebb, mélyebb, magasabb vízinövényekkel benőtt szivárgócsatorna főleg a pontyfélék számára nyújt kedvező életfeltételeket. Más a helyzet a bal oldali csatornában, ahol jóval nagyobb a fajok változatossága. A közönséges, sík vidéki halfajok mellett adódnak olyanok is, melyek nem kis meglepetést okoznak: fajok, amelyek csak a hegyvidéki sebespatakokból ismertek, és más, ritka fajok. Olyanokra is rábukkanhatunk itt, mint pl. a magyar és a kis bucó. A halnak ez a sokfélesége azzal magyarázható, hogy a Duna magas vízállása esetén visszaduzzasztásra kerül sor. A vízszint olyannyira megemelkedik, hogy az átfolyást szabályozó zsilipek víz alá kerülnek, és a csatorna közvetlenül Duna-vízzel telítődik. Ez a visszaáramlás különböző halfajokat sodor be a Dunából, amelyek új környezetükben meghonosodnak. A csatornában szokatlanul sok a tüskés pikó, amely ugyan a Dunában nem ritka, de soha azelőtt ilyen tömegesen nem fordult elő. Ez a halfaj, melynek hazája az Északi-tenger és az oda torkolló folyók, kitűnően elviseli mind a sós, mind az édesvizeket. A páncélozott és tüskés halacska a Dunában nem őshonos, azoknak a pikóknak az utódairól van szó, amelyeket annak idején az akvaristák Bécsnél telepítettek a folyóba. Egy másik kis hal, amely az említett élőhelyeken nagymértékben elszaporodott, a tarka géb. A Fekete-tengerbe ömlő folyók édes- és brakkvizeiben őshonos. Nálunk csak a Duna vízrendszerében fordul elő, főleg zsilipek közelében, ahol nagy sebességgel áramlik a víz, kövek alatt lapulva rejtett életmódot folytat.

A Gymnocephalus baloni durbincsfaj

A halak nagy része leginkább a zsilipek közelében tartózkodik, ahol elég mély, oxigéndús víz van. Ezeken a helyeken idővel biológiai egyensúly alakul ki és a populációk állandósulnak. Egyes zsilipek alatt rátalálhatunk a pisztrángfélék képviselőire, főleg a pisztrángra, de a dunai galócára is. Időnként menyhal és angolna is előfordul. Kilencvenes évek második felében új fenéklakó fajt találtak, a békafejű gébet (Neo-gobius kessleri), amely azóta a szivárgócsatornában is előfordul. E figyelemre méltó hal testhossza mindössze 10 cm. Alkonyatkor, főleg éjjel a legerősebb vízáramlást keresi fel; összenőtt hasúszóival, melyek tapadókorongként működnek, a mederhez rögzíti magát, s így les zsákmányra.

A csallóközi csatornák vize számos meglepetést tartogat számunkra. Több figyelmet kellene fordítani rájuk, és semmi esetre sem szabad megengedni, hogy szemétlerakó hellyé silányuljanak. (Forrás: www.sulinet.hu/oroksegtar)

 

További hasonló témájú videók