Kizöldülhet az Északi-sarkkör környéke

Polar Sea IceTavaly szeptemberben, amikor véget ért a nyár az északi féltekén, volt az elmúlt 35 évben a legkisebb az északi-sarki jégtakaró. Ez egy hosszan tartó folyamat eredménye, a kutatók szerint 1979 és 2000 között felére csökkent a nyári jéggel borított terület nagysága. Az idei maximum 15,09 millió négyzetkilométernyi jég volt, ez jól illeszkedik az elmúlt évtizedben megfigyelhető folyamatba. Az elmúlt tíz évben volt ugyanis a kilenc legkisebb összefüggő téli jégtakaró, 2013 telén például 374 ezer négyzetkilométerrel volt kisebb a jég kiterjedése az elmúlt harminc év átlagánál. A jégtakaró olyan gyorsan csökken évről évre, hogy a kutatók szerint néhány évtizeden belül teljesen el is tűnhet a nyári hónapokban. Hasonló következtetésre jutottak egy nemrég közzétett tanulmányban is, amelyben azt írják, hogy akár ötven százalékkal is megnőhet a vegetációval fedett terület nagysága a következő évtizedekben.