Szent Istvánra emlékeztek Bátkában

Szent Istvánra emlékeztek BátkábanAz MKP Bátkai Helyi Szervezete az Államalapítás és Szent István napja alkalmából augusztus 18-án, szombaton 19.00 órától szervezett megemlékezést Bátkában.

Az ünnepség a huszárok köszöntésével – a rakottyási Rencsok Mária és Rencsok János lovasok bevonulásával indult. Az egybegyűlteket Pásztor László, az MKP helyi elnöke köszöntötte. Czeglédy Botond Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson, Bak Orsolya Petőfi Sándor: Magyar vagyok című versét szavalták. Ünnepi beszédet B. Kovács István gömörológus mondott, akit augusztus 20-án Pozsonyban Magyar Arany Érdemkereszttel tüntettek ki a nemzeti kultúra megtartásáért és ápolásáért, Gömör-vidék magyarságának odaadó szolgálatáért.   A Himnuszt követően Bátka Község, az MKP Bátkai Helyi Szervezet, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezet és a Via Nova ICs Bátkai Szervezet vezetői közösen gyújtották meg a tábortüzet, s üzentek a világ magyarságának. Közreműködött a putnoki Női Nyugdíjas Kör. Az est vidám, szórakoztató műsorral folytatódott Gyurkovics György és Radó Szilvia énekesek előadásában. A zene és frissítő éjfélig biztosítva volt.

(Visited 16 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: