DHT: Jocó ravatala, a keszi brigád és a gulyásfőzés
„Igyekezzetek már, mert éhen halunk gulyásfőzés közben!” – imígyen szóla az egyik kukta. Bár mire az igyekvéshez eljuthattak, véres dráma mozzanatai kerültek napvilágra. „Az idei tábor legjelentősebb keszi projektje Jocó, a »prásza« feláldozása volt. Jocó Muzslán született, és állítólag két kürti bárány fejében (-ért cserébe) kapta a tábor főnöksége egy helyi gazdától.
Mivel a tábori hangulat nem tett jót a röfinek, át kellett költöztetni egy nyugodt disznóólba. (A beázott sáros sátrak miért nem voltak jók? A szerk. megj.) A teleport extrém voltát az adta, hogy szakmai ismeretek hiányában a keszi brigád pórázon akarta átvezetni a táborozók legtöbbje számára luxusnak látszó új kéglibe. A kísérlet nem sikerült, a csunyi is lesántult menet közben…
Másnap hajnalban az ébresztés, a fogópálinka és a hosszúfalui böllér segítségével Jocó szépen felkerült a ravatalra. A feldolgozás során a tábor ismert embere, Kisszabó epilálta az elhunytat. A feldolgozásba a böllér családján kívül a csapatok legéhesebb szakácsmesterei is besegítettek.”
A keszi brigád Vadalmában megjelent írását szabadon variálta: HM