„Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” – a Sajó Sándor versmondó verseny alapiskolás győztesei

Magyar költők hazafias verseinek szemléje IpolyságonA Palóc Társaság és az ipolysági Városi Könyvtár 2011. november 11-én tartotta meg Ipolyságon a Sajó Sándor költő emlékére rendezett magyarságversek előadói versenyét.A magyar vers ünnepén főleg versmondó alap- és középiskolás diákok szerepeltek az Ipoly mindkét partjáról. Idén harminc versenyző nevezett be Deákitól Ipolynyékig, de volt versenyző Rimaszombatból is, Magyarországról Putnokról, Szlovéniából Alsólendváról, illetve a Vajdaságból Adáról. A megmérettetésre két fordulóban került sor. A versenyzők egy Sajó Sándor-verssel és egy szabadon választott magyar költő hazafias versével készülhettek. Alább az alapiskolások kategóriájának győztes produkciói. Az alapiskolások kategóriájában Pál Péter nyerte a versenyt, második helyen végzett Bélik Ugrin Koppány, harmadik lett Ferenc Grega.

1. Pál Péter – Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus 2. Bélik Ugrin Koppány – Sajó Sándor: Vatha éneke
3. Ferenc Grega – Sajó Sándor: Mohács után
1. Pál Péter – Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben 2. Bélik Ugrin Koppány – Szőke István Attila: Esküszünk
3. Ferenc Grega – Juhász Gyula: Hungária
 A szülőföldhöz való hűség költője, Sajó Sándor születésének 143. évfordulója tiszteletére „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” címmel a Palóc Társaság  idén 11. alkalommal hirdette meg a magyar költők hazafias verseinek szemléjét.

További hasonló témájú videók