Szabad íjászat tapasztalatcserével a runyai szőlőben

Szabad íjászat tapasztalatcserével a runyai szőlőbenRunya határában, a szőlőben 2011. június 11-én megalakult a Felvidéki Szabad Íjászok Baráti Társasága. A kezdeményezői, Sofranko Attila és Ferencz Gergely tapasztalatcserés találkozónak szánták az alkalmat,ahol az íjászattal foglalkozók elmondhatták az élményeiket, s a regionális történelemből is tanulhattak egymástól. A runyai származású Ferencz Gergely szerint céljuk többek közt egy hagyományos verseny létrehozása ezen a festői szépségű helyen.

Az első találkozón részt vett az Árvay Miska Baranta képviselete, mely a Bástya Egyesület mellett működik, Vörös Attila elnök fontosnak tartja, hogy Gömörben egyre több helyen foglalkoznak az íjászattal, ahogyan az a barantának is szerves része, s ezáltal a jó sportolási lehetőség mellett erősödik a vidéken a magyarság is. A runyai Sofranko Attila saját kezűleg készítette el első íját sílécből, majd később magyar íjat kezdett használni. A jószerencse összehozta régi barátjával Gergellyel, s így együtt határozták el, hogy másokkal is szeretnék megismertetni az íjászatot, s alkalmat teremtenek majd a szabad, baráti találkozásoknak. A június második hétvégéjén rendezettre Berzétéről is érkeztek íjászok, ahol a lelkészházaspár oktat íjászatot a gyerekeknek, de a felnőtteknek is.Mudi Henrietta elmondta, hogy ma nagyon nagy szükség van a magyar hovatartozásunk megőrzésére, főleg egy olyan helyen, ahol gyakori, hogy szlovák iskolába járnak a magyar gyerekek, s az íjászat mellett lehetőség nyílik arra is, hogy a magyar identitást erősítsék, melyet missziónak tekintenek.

 

[mappress mapid=”40″]

További hasonló témájú videók