Kincskeresők XVIII. – Kórósi Virág

Kórósi Virág
Kórósi Virág

A modernkori népművészet címmel tartotta meg előadását Kórósi Virág, a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákja a Kincskeresők regionális értékeket kutató diákok országos konferenciáján.

Felkészítő tanár: Fónod Marianna.

A XVIII. Kincskeresők konferenciát 2023. november 15–16-án, Galántán. a Pázmány Péter Alapítvány székházában rendezték meg.

A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a XXI. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete. A bemutatott prezentációk sok esetben megfelelnek a tudományos kutatás feltételeinek, de mivel a diákok és a felkészítő tanáraik önállóan választják ki és dolgozzák fel a témákat, előfordulhatnak kevésbé igényes előadások is.

Előfordulhat, hogy az adatközlők kis száma miatt nem kap a kérdező teljes képet a témáról. Mivel életkorukból adódóan a diákok hajlamosak kritika nélkül elfogadni az adatközlők állításait, néha pontatlan információk is megjelenhetnek a prezentációban. A komoly, tudományos kutatásoknál ezt több forrásból származó információk egybevetésével tudják megoldani.

Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.

A konferencia eredményei

További hasonló témájú videók