Rózsa (Szín) Ház Társulat: Kölcsönlakás

Kölcsönlakás (komédia)Az Egressy Béni Színjátszó Fesztivál harmadik napján Buzitán az egyházgellei Rózsa(Szín)Ház társulat előadásában Bencsik Imre Kölcsönlakás című komédiája is színre került. Rendezte: Farkas Péter

18 éven felülieknek!
Mindnyájan ismerünk olyan „ideális” házaspárokat, akik hosszú évek után egy kis levegőváltozásra vágynak, s szeretnék beszippantani egy másik, egy ifjabb férfi vagy hölgy leheletét. Persze nem tartósan, csak néhány röpke óra erejéig.
Ebben a darabban is erről van szó: adva van egy házas ember, aki de nem bír a vérével, és szeretne ágyba bújni titkárnőjével. Viszont, mint ismert közéleti ember (képviselő) nem kompromittálhatja magát egy szállodában. Ilyenkor kapóra jön egy kolléga, egy barát, akinél hódolhat szenvedélyének. Eddig minden rendben is volna, csakhogy annak a kölcsönlakást felajánló barátnak is van felesége, és azt meg a képviselőné kéri meg ugyanerre az apró szívességre, hogy hadd áldozzon ő is a szerelem oltárán ifjú kedvesével.
Miután a háziak nem tudnak párjuk befogadó nagylelkűségéről, egymástól függetlenül adták kölcsön ugyanazt a lakást a szerelmi légyottra készülő házaspár mindkét tagjának. S amikor eljön a randevú ideje, mindkét gerlepár majdnem egy időben érkezik meg szeretőjével e tett Színhelyére. De az miként oldható meg, hogy össze ne találkozzanak? Leendő nézőink számtalan mulatságos fordulat tanúi lehetnek, amint a házigazda, mint egy váltóőr irányítja egyik szobából a másikba a bujkáló párokat, hogy össze ne „ütközzenek” egymással…

Szereposztás:
Dobos Géza – Adamik Máté
Judit, a felesége – Méry Mária
Csatai Dezső – Iván András
Vali, a felesége – Kósa Viktória
Attila, a sofőr – Csémi László
Bea – Kovács Krisztina
Vidra Lajos, szerelő – Kovács Tamás
Ica, a párja – Sebök Dóra

https://www.facebook.com/rozsaszinhaz

Rózsa(Szín)Ház társulat, Egyházgelle

További hasonló témájú videók