2011. június 8-án tartották az Alsóbodoki Magyar Tanítási Nyelvű Magán-szakközépiskolában a „Szórványban, magyarul” című oktatási konferenciát, melynek célja a Nyitra-vidék és az Érsekújvári járás szórványiskoláinak összefogása és szakmai együttműködésének elősegítése volt.
A kormányzó könyvtára című kötetéért (Kalligram, 2010) Szalay Zoltán idén több irodalmi díjat is átvehetett. A Diákhálózat nyári táborának irodalmi sátrában Szigeti László, a Kalligram kiadó igazgatója beszélgetett a szerzővel.
Műsorszámokkal közreműködtek a lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium, a rozsnyói Református Egyházi Alapiskola, a vajáni Református Egyházi Alapiskola, a martosi Magyar Tanítási Nyelvű Református Alapiskola diákjai.
A Bibliotékai Napok „nulladik” évfolyamán a Kalligram Könyv- és Lapkiadó két friss kiadványát Katona Csaba történész a szerzők, Ablonczy Balázs és Demmel József közreműködésével mutatta be a közönségnek.
Somorján tegnap este 1989. november 17-ére és a bársonyos forradalomra emlékeztek az egykori résztvevők. Az egyórás beszélgetést Bródy János koncertje zárta.
A belügyminisztérium által tervezett közigazgatási reform keretében, a helyi államigazgatás átalakítására kidolgozott törvényjavaslat szerint felszámolnák a Párkányi Körzeti Hivatalt.
Daniel Hevier és Szigeti László beszélgetése a nemrég nyílt KC Dunaj˜ (Nedbalova 3) klubban a magyar–szlovák kapcsolatokról. 2011. április 9. Összefoglaló.
Érsek Árpád és Ožvald Erzsébet (Híd) kezdeményezésére Szigeti László (MKP), Fodor Attila (Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége), Bárdos Gyula (Csemadok), Mézes Rudolf (Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége) részvételével
A sok téblábolás után végre lépett valaki: Nagyszarva veszélyeztetett szép, nagy „kisiskolája”, annak pedagógusai, szülői, diákjai, és természetesen maga a község elindította az iskolamentő mozgalmat,