Népművészet1316 Videos

XXV. Országos Citeratalálkozó – Hodosi citerazenekar – Nemeshodos

A Hodosi Citerazenekar több évtizedes múltra tekint vissza. 1972-ben Patócs Lajos volt az alapítója. A zenekar jelenlegi tagjainak a lelkét még gyermekkorban megérintette a csodálatos népi hangszer varázsa. Több mint tíz évig játszottak Lajos bácsival. 2017-ben pengették meg újra húrjaikat. Ebben az évben a község polgármestere, Balódi László emlékművet állíttatott Patócs Lajos citeraoktató tiszteletére, és […]

XXV. Országos Citeratalálkozó – Recefice citerazenekar – Tardoskedd

A Recefice citerazenekar 2011-ben alakult Tardoskedden. Akkor öt gyermek gondolta úgy, hogy szeretne megtanulni citerázni. Eleinte saját készítésű citerákon játszottak. Az idő múltával a zenekar egyre bővült. A zenekarnak jelenleg 10 gyermek és 3 felnőtt tagja van. Fennállásuk alatt a zenekar fellépett már Udvardon, Nyitracsehin, Izsán, Alistálon, Bényben, és részt vett a Párkányi járási dal- […]

XXV. Országos Citeratalálkozó – Csillag citerazenekar – Pered

A peredi Csillag citerazenekar előadásában a Sírva, vigadva és Bökönyi báli muzsika című összeállítások hangzanak el.  A Csillag citerazenekar több évtizedes múltra tekint vissza. Alapítója id. Vankó Ferenc. A zenekar 2009-től más felállásban, ifj. Vankó Ferenc vezetésével egy újabb fejezetet nyitott, melyben hangszerelt, többszólamú muzsikát szólaltatnak meg. A zenekar vezetője: Vankó Ferenc. 2024. október 19-én […]
xxv-orszagos-citeratalalkozo-dio
06:42

XXV. Országos Citeratalálkozó – Diócska citerazenekar – Diószeg

A Diócska citerazenekar Csallóközi népdalokat adott elő. Az együttes 2019. január 25-én alakult. Tagjai a diószegi Petőfi Sándor magyar tanítási nyelvű alapiskola növendékei. Rendszeresen részt vesznek a helyi és környékbeli rendezvényeken. A csoport megalakulása óta minden évben bemutatkozik az országos citeratalálkozókon. Csoportvezető Soltó Marián, szakmai vezető Vígh Sándor.  2024. október 19-én Tardoskedden tartották meg a […]

XXV. Országos Citeratalálkozó – Pengettyű citerazenekar

A peredi Pengettyű citerazenekar Peredi csokor című versenyműsora. A Pengettyű citerazenekar másodikos, harmadikos alapiskolás tanulókból alakult. A kezdeti 14-es létszámú csapat mára hét tagúra apadt. Rendszeres fellépői a hazai rendezvényeknek. Kétszeres résztvevői a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőnek, ahol ezüst minősítést értek el. A zenekar vezetője Takács János. 2024. október 19-én Tardoskedden tartották meg a […]
citeratalalkozo
16:49

XXV. Országos Citeratalálkozó – Megnyitó

2024. október 19-én Tardoskedden tartották meg a XXV. Országos Citeratalálkozót. A Citeratalálkozó szervezői idén a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Csemadok Tardoskeddi Alapszervezete, a Tardoskeddi Citerások és Tardoskedd Önkormányzat voltak. Vendégek: Tóth Marián         Tardoskedd község polgármestere Mézes Rudolf       a Csemadok Nyugat-szlovákiai regionális alelnöke, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének országos elnöke Takács Ottó        […]

Felhívás: XXV. Országos Citeratalálkozó

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a Csemadok Tardoskeddi Alapszervezetével, a Tardoskeddi Citerásokkal és Tardoskedd Önkormányzatával karöltve 2024. október 19-én, szombaton megrendezi a XXV. Országos Citeratalálkozót. A találkozó időpontja: 2024. október 19., szombat Helyszíne: Tardoskedd A kezdés időpontjáról és a részletes programról a későbbiekben még mindenkit tájékoztatni fogunk. A jelentkezés határideje: 2024. október 4. (péntek) Elektronikus jelentkezési lap: Kattints! […]

Alsószeli Kemencefeszt 2024 – II.

Gulyás, pörkölt, halászlé – Alsószeli nyári fesztiválja ízorgia a gasztronómia szerelmeseinek. A sátrak között a bográcsban fővő ételek illata terjeng. Az augusztus 2-3-án megrendezett Kemencefeszt során kretív fogásokkal, csábító desszertekkel is töltekezhettek a látogatók, esetleg elleshették, megtanulhatták az adott fogás elkészítését. A fesztivál hangulatát a zenészek és helyi előadók koncertjei is fokozták, melyek élettel töltötték […]

Alsószeli Kemencefeszt 2024 – I.

Gulyás, pörkölt, halászlé – Alsószeli nyári fesztiválja ízorgia a gasztronómia szerelmeseinek. A sátrak között a bográcsban fővő ételek illata terjeng. Az augusztus 2-3-án megrendezett Kemencefeszt során kretív fogásokkal, csábító desszertekkel is töltekezhettek a látogatók, esetleg ellessék, megtanulják az adott fogás elkészítését. A fesztivál hangulatát a zenészek és helyi előadók koncertjei is fokozták, melyek élettel töltötték […]

Meghalt Novák Ferenc Tata

Novák Ferenc (Tata), a koreográfus, rendező, etnográfus 93 éves volt. Mások mellett az ő nevéhez fűződik a táncházmozgalom létrejötte. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtőjeként úgy tartotta, hogy a táncot ugyanúgy kell megtanulni, mint az anyanyelvet. Novák Ferenc Tata 94. életévében, 2024. augusztus 17-én hajnalban békésen elaludt – olvasható a […]

Faragó Laura 75

  Faragó Laura Kossuth- és Magyar Örökség díjas magyar énekművész, népdalénekes 75 éves. Országos ismertségre 1970-ben tett szert, amikor első helyezést ért el a Röpülj, páva! című televíziós vetélkedőn. Tanári diplomája megszerzését követően a berlini Hans Eisler Zeneakadémiára került, ahol a dal- oratóriuménekes szakon tanult tovább; mestere Dagmar Freiwald-Lange professzor volt. Egy ideig a Magyar […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Andrássy Dénes Férfikar

Aranysávos minősítéssel végzett a Krasznahorkaváralja, Hárskút, Várhosszúrét, Jólész és Berzéte község lakóiból álló Andrássy Dénes Férfikar a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Pántlika zenekar (2)

2023. október 28-án Dunaszerdahelyen tartották a XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjét. A díjkiosztó előtti percekben a több mint négy évtizede működő Pántlika zenekar szórakoztatta a közönséget. A Pántlika a régi Csallóközi Dal- és Táncegyüttesnek volt az állandó kísérőzenekara, de sok más tánccsoportnak is húzta és húzza a talpalávalót. Tagjai: Boráros Pál – […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Felsőszeli Férfikar

Kiemelt aranysávos minősítéssel végzett a Felsőszeli Férfikar a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban a saját régiójukból […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Gyöngykoszorú Népdalkör, Rozsnyó

Ezüstsávos minősítéssel végzett a Rozsnyóról érkezett Gyöngykoszorú Népdalkör a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban a […]