Elhunyt Viszockij felesége, Marina Vlady

88 éves korában szeptember 24-én elhunyt Marina Vlady orosz származású francia színésznő, énekesnő és írónő. Az 1940-es évek végén kezdett filmezni. Feltűnő, vadócos szépsége figyelemre méltó jellemábrázoló képességgel párosult, ezért az évek során nemcsak mennyiségileg gyarapodtak a filmjei, hanem a rendezők is egyre szélesebb skálán foglalkoztatták. Az 1960-as években már világsztárnak számított. Több ízben járt Magyarországon, magyar filmekben is szerepelt (Jancsó Miklós: Sirokkó, Mészáros Márta: Ők ketten).

Szülei orosz emigránsok voltak. A mama egykoron táncosnő volt, ezért lányait is e pálya felé terelgette. A négy nővér közül Marina volt a legtehetségesebb, már gyerekként a párizsi Operában táncolt. A testvérek később mindnyájan a színi pályát választották, de azon a területen is Marinának adatott meg a legfényesebb karrier.

Az 1970-es években Marina szerepvállalásait döntően befolyásolta viharos házassága Vlagyimir Viszockij orosz énekes-színésszel (fent). Mészáros Márta Ők ketten (1977) című drámája azért tartozik Vlady kedvenc filmjei közé, mert a forgatás során néhány békés napot tölthetett el Magyarországon a férjével együtt, aki kicsiny szerepet játszott a műben.

Az 1940-es évek végén kezdett filmezni. A Penne nere (1952) című második világháborús témájú drámában az akkoriban még szintén kezdőnek számító Marcello Mastroianni volt a partnere. Feltűnő, vadócos szépsége figyelemre méltó jellemábrázoló képességgel párosult, ezért az évek során nemcsak mennyiségileg gyarapodtak a filmjei. Külföldön is felfigyeltek, következő filmjeit már olasz színekben készítette.

Első, valóban filmtörténeti jelentőségű filmje a termékeny olasz rendező, Mario Monicelli Hűtlen asszonyok (1953) című alkotása volt, amelyben olyan híres partnernők oldalán szerepelt, mint Gina Lollobrigida, Iríni Papá vagy May Britt. Azonban még ekkor sem ő volt a középpontban.

Pályafutása egyik legnagyobb sikere és egyik legemlékezetesebb alakítása volt A boszorkány (1956)tragikus sorsú címszereplője…

Vlady 1979-ben mutatkozott be írónőként: nővéreivel közösen volt a szerzője a Babouchka című könyvnek. Számos nyelvre fordították le a Vladimir ou le vol arrêté (1987) című regényét, amelyben Vlagyimir Viszockijjal való házasságának történetét meséli el, a magánélet titkai mellett érzékletes képet festve a korabeli Szovjetunióról is. (Magyar nyelven Szerelmem, Viszockij címmel adták ki, először 1989-ben.)

1989-ben Récits pour Militza, 1990-ben Le Collectionneur de Venise, 1993-ban Le Voyage de Sergueï Ivanovitch, 1996-ban Du cœur au ventre címmel jelentek meg újabb könyvei. A Viszockij-könyv mellett legnagyobb írónői sikerét a 2001-ben publikált Ma Ceriseraie című regényével érte el. (Magyar nyelven Az én cseresznyéskertem címmel jelent meg.) A csehovi hatást tükröző, de saját értékekkel rendelkező írás négy orosz nő életét követi nyomon, négy nemzedéken keresztül. Az önéletrajzi elem sem hiányzik, hiszen az egyik hősnő, Ánya és Envald ezredes kibontakozó szerelmében nem nehéz ráismerni a Vlady–Viszockij-kapcsolatra. 2005-ben 24 images/seconde címmel jelent meg memoárkötete.

Vlady közéleti ügyekben is aktív szerepet vállalt: kiállt a nők abortuszhoz való jogáért, támogatta a Franciaországban engedély nélkül élő bevándorlókat, és részt vett a lakhatáshoz való jogért folytatott küzdelemben.

A színházhoz fűződő kapcsolatáról így vallott a Le Figaro 2018-as interjújában: „Azt hiszem, szükségem van a nézőtér lelkesedésére, a nézők tapsára. A jutalom ilyenkor azonnali.”

Szerepválasztásaiban a változatosságot kereste, és szívesen vállalta a szerzői filmekkel járó kockázatot. A Le Monde 2005-ös portréja filmes emlékirataiból is idézett: „Egy egész pályán át ugyanazt a figurát újrajátszani? Nem, köszönöm!”

Közéleti szerepvállalását személyes meggyőződése vezette. Édesapjától azt tanulta, hogy a gyengébbekért ki kell állni, másokat megalázni pedig elfogadhatatlan. „Nem politikus vagyok, hanem állampolgár” – fogalmazott ugyanebben a portréban.