Parancsolj velem, Tündérkirálynő!

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán a Rómeó és Júliában

40 éve, 1986. szeptember 27-én elhunyt Ruttkai Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész.

Russ Éva néven született Budapesten a Garay utcában. Hatan voltak testvérek, de csak hárman maradtak életben. Édesanyjuk Bécsben tanult festeni egy akadémián.

1930-ban már háromévesen szerepelt először színpadon, Lakner Artúr gyermekszínházában. Testvérei is már ott játszottak. Művésznevét Lakner bácsitól kapta, a színészmesterségre Makay Margit tanította.

1945-ben a Zeneakadémián lépett fel szavalatával, itt látta meg és szerződtette azonnal Jób Dániel, a Vígszínház akkori igazgatója. Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepében debütált, a beteg Tolnay Klári helyett beugorva.

1948-ban a Nemzeti Színház társulatához szerződött. 1951-ben visszatért a Vígszínházhoz, az akkori Magyar Néphadsereg Színházához, s haláláig a társulat tagja maradt.

A Nemzeti Színházban szerettek egymásba, majd házasodtak össze a kor ünnepelt színészével, Gábor Miklóssal. Ruttkai Éva a Művész Színházban látta először színpadon Gábor Miklóst. Szerényen súgta édesanyjának: „Férfiban olyan, mint nőben én.”  1953-ban született meg lányuk, Júlia. Ruttkai Éva rajongott lányáért, de pályáját sem hanyagolta el. A hetedik hónapban még játszott.
Az ötvenes évek legvégén Gábor Miklós és Ruttkai Éva testesítette meg a magyar álompárt.

A házasságának a Latinovits Zoltánhoz fűződő legendás szerelem vetett véget, amely 1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci bemutatóján kezdődött. Ruttkai Évát testvére, Ottó, a Miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatója hívta őket vendégszerepelni. 1964-ben bejelentette, hogy szerelmes, és elköltözik. Mégis békében váltak el Miklóssal. A családi ünnepeket együtt töltötték, néhányszor közösen nyaraltak.

1976-ig Latinovits Zoltán haláláig együtt is éltek. Szerelmük, kapcsolatuk egyszerre volt menny és pokol.

Lánya mesélte: „Lakásuk ablakpárkányán egy festőállvány formájú képkeret állt közös fotójukkal. Ha nyitva volt, a vendégek tudták, hogy minden rendben van, ám amikor csukva találták, mindenki gyorsan igyekezett távozni. Nem beszéltek konfliktusaikról, a képkeret jelzésértékű volt. Felért daccal, búval, bocsánatkéréssel, megbocsátással.

Miután kedvese elhunyt, anyám egy róla készült fotót helyezett az ágya mellé kis képkeretbe. Minden reggel először arra pillantott. Egyszer döbbenten vettük észre, hogy a kép eltűnt, ami meglepő, hiszen csak közeli ismerőseink jártak a lakásban. Valaki ellopta, pedig kérhetett volna, hiszen egy doboz volt tele Zoltán dedikált fényképeivel. Anyám azt mondta, hogy aki elvette, úgy érezheti, különleges dolgot szerzett, mert azt a fotót ő nézegette mindennap. A képek tárolójáért nyúltam, hogy pótoljuk a portrét, ám anyám nem akart másikat kirakni. Higgye a tolvaj, hogy pótolhatatlan dolgot tudhat magáénak – mondta. Attól a naptól kezdve az üres keretre tekintett reggelente, majd felment az emeletre Zoltán íróasztalához, ahová személyes tárgyait gyűjtötte össze. Hol csak néhány percet, hol akár fél napot is ült ott. Ekkor gyertyát gyújtott, s az elhasznált gyufaszálakat Zoltán egyik poharába tette. Azt soha többé nem ürítette, ahogy emlékei tárházát sem.”

Élete volt a színészet. Utolsó premierje a Vigadó kamaratermében volt Bellon Gyöngéd kötelék című darabjában 1986. április 24-én. 1986-ban már az év elején tudta az egész ország, hogy nagyon beteg, de reménykedtek, hátha legyőzi… és újból a régi lesz. 1986. szeptember 27-én hunyt el Budapesten.

A legnagyobbaktól tanult, a legnagyobbakkal játszott, a legnagyobbak szerették, maga is a legnagyobbak közül való volt. Dolgozott Bajor Gizivel, Somlay Artúrral, Rátkai Mártonnal, Olty Magdával.

Bármiben vett részt, mindenben a legjobb volt. Vers vagy próza, sanzon, dráma, vígjáték, klasszikus vagy modern, mindegyiken ott volt a tündéri érintés.

Emlékezetes estje, a Parancsolj velem, Tündérkirálynő! (1977) elérhető a linken.