Kincskeresők XIX. – Életünk ráncai

Életünk ráncai
Kórósi Virág

Kórósi Virág (G3.) a pozsonyi  MTNY Alapiskola és Gimnázium Diákönkormányzata képviseletében az Életünk ráncai című előadással érkezett Galántára.   

Felkészítő tanár: Fónod Marianna.

Életútja
Kórósi Rezső Rudolf  88 éves, jelenleg Nagymegyeren él, megélte a II. világháborút, volt katona, alpolgármester, állatorvos és a mai napig egy remek versíró…

  • Született 1936. október 4.-én
  • Ősi parasztházban nevelkedett, ahol öröm volt, ha fiúgyermek születik
  • A tanulás, előrehaladás rendkívül fontos volt a családban
  • A versszeretete már gyermekkorától kíséri
  • A munka már a gyermekkorát is beárnyékolta
  • Tavasztól késő őszig a határ jelentette a játszóteret
  • Az apukája, a dédapám volt számára a példakép

A remek előadásban sajnos nem hangzik el a nagyapa neve.

• • •

A XIX.  Kincskeresők konferenciát 2024. november 13–14-én, Galántán, a Hotel CITY konferenciatermében rendezték meg.

A Kincskeresők a regionális értékeket kutató diákok országos konferenciája.

A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a 21. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete. A bemutatott prezentációk sok esetben megfelelnek a tudományos kutatás feltételeinek, de mivel a diákok és a felkészítő tanáraik önállóan választják ki és dolgozzák fel a témákat, előfordulhatnak kevésbé igényes előadások is.

Előfordulhat, hogy az adatközlők kis száma miatt nem kap a kérdező teljes képet a témáról. Mivel életkorukból adódóan a diákok hajlamosak kritika nélkül elfogadni az adatközlők állításait, néha pontatlan információk is megjelenhetnek a prezentációban. A komoly, tudományos kutatásoknál ezt több forrásból származó információk egybevetésével tudják megoldani.

Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.

További hasonló témájú videók