Kincskeresők XIX. – A buzitai malom

A buzitai malom
Boda László és Pergely Marcel

Boda László (9.) és Pergely Marcel (9.), a buzitai Alapiskola diákjai A buzitai malom – technikatörténeti emlékhely című előadással érkeztek Galántára.   

Felkészítő tanár: Hanesz Angelika.

Buzita figyelemre méltó építménye a malom. Eredetileg a Krasznikvajdai Szentimrey család 1811-ben felépített magtára volt. 1920-ban Máthé Károly vette meg, s 1922-ben gőzmalommá alakította át, melynek motorját először fa-, majd széntüzelés hajtotta. A malom gépi berendezését a kassai Polednyák Károly cég készítette. Teljesítménye óránként 4 q volt.

Őröltek itt jó minőségű gabonát és darát egészen 1953-ig. Ezután az állami gazdaság raktározási céljaira, és szemes takarmány darálójaként szolgált. 1990-ben a leélt épületet eredeti tulajdonosai visszakapták.

• • •

A XIX.  Kincskeresők konferenciát 2024. november 13–14-én, Galántán, a Hotel CITY konferenciatermében rendezték meg.

A Kincskeresők a regionális értékeket kutató diákok országos konferenciája.

A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a 21. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete. A bemutatott prezentációk sok esetben megfelelnek a tudományos kutatás feltételeinek, de mivel a diákok és a felkészítő tanáraik önállóan választják ki és dolgozzák fel a témákat, előfordulhatnak kevésbé igényes előadások is.

Előfordulhat, hogy az adatközlők kis száma miatt nem kap a kérdező teljes képet a témáról. Mivel életkorukból adódóan a diákok hajlamosak kritika nélkül elfogadni az adatközlők állításait, néha pontatlan információk is megjelenhetnek a prezentációban. A komoly, tudományos kutatásoknál ezt több forrásból származó információk egybevetésével tudják megoldani.

Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.

További hasonló témájú videók