Ozzy Osbourne 75

  Ozzy Osbourne Grammy-díjas angol énekes 75 éves. Az angliai Astonban született 1948. december 3-án. Az „Ozzy” becenevet először az általános iskolában használta. Gyerekkorában diszlexiás volt, és egyéb tanulási nehézségekkel is küzdött. Az iskolában sok színdarabban játszott. 14 évesen lett a Beatles rajongója. 15 évesen otthagyta az iskolát és dolgozni kezdett. Volt segédmunkás, vízvezetékszerelő-gyakornok, szerszámkészítő-asszisztens […]

Elhunyt Barbara Haščáková énekes

43 éves korában 2023. november 22-én Floridában elhunyt Barbara Haščáková szlovák énekes. „November 28-án, kedden búcsúztattuk Barbarát a helyi római katolikus plébánián. A temetési szertartást a legszűkebb család és egy szűk baráti kör jelenlétében tartották. A következő hetekben átszállítják a maradványait egy urnában Szlovákiába, és szülőföldünkön, Kassán fogják eltemetni” – közölte Barbara testvére, Andrej Haščák. […]

Csallóközi Gála • ajánló

Csallóközi Gála című műsorával jelentkezik a Csallóközi Táncegyüttes 2023. december 16-án (szombat), 18:30 órai kezdettel a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Meghívott vendégek: Komárom Táncegyüttes Komárom Gyermek Néptáncegyüttes Kapuvár Néptáncegyüttes Dr. Barsi Ernő AMI Kis-Platán csoportja Zenei kíséret: Pósfa zenekar és Lakatos Áron Jegyár: 10 € Kedvcsinálónak nézzenek meg egy részletet a Csallóközi 2022. […]

XXX. TMOV – III. kategória, vers • Rádi Mátyás

A verseny harmadik kategóriájában, a versmondók között indult ezüstsávos minősítést szerezve Rádi Mátyás, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákja. Rádi Mátyás Varró Dániel: Mozi című versét adta elő. Felkészítő tanár: Szikora Andrea. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, […]

Tardoskeddi Citerások – XXIV. Országos Citeratalálkozó

Szatmári dallamokat adtak elő a Tardoskeddi Citerások a XXIV. Országos Citeratalálkozón.  A zenekar gyermek citeracsoportként indult 1999-ben Szabó Ferdinand és Csikós Antal vezetésével a helyi CSEMADOK égisze alatt. Akkoriban gyakran 15 gyermek is játszott egyszerre a csapattal, persze a tagok cserélődtek. Az eredeti felállásból hárman ma is tagjai a zenekarnak. Tudásukat népzenei táborokban csiszolták Tiszakécskén, […]

Maria Callas 100

100 éve ezen a napon született Maria Callas operaénekes (szoprán), aki elsősorban lenyűgöző bel canto technikájának, valamint hatásos drámai képességeinek köszönhette hírnevét; rajongói La Divinaként vagy primadonna assolutaként emlegették. Több mint negyven operaszerepet énekelt, és húsz teljes operafelvételt hagyott maga után. Alakításaiban Bellini, Donizetti, Rossini, Cherubini rég elfelejtett operái születtek újjá. Legjelentősebb szerepei Lucia a […]

XXX. TMOV – III. kategória, vers • Orbán Sára

A verseny harmadik kategóriájában, a versmondók között indult bronzsávos minősítést szerezve Orbán Sára, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákja. Orbán Sára Heltai Jenő: Háromtól hatig című versét adta elő. Felkészítő tanár: Ollé Krisztina. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai […]

Sarló Citerazenekar – XXIV. Országos Citeratalálkozó

Egressy Béni Klapka indulóját adta elő a Sarló Citerazenekar a XXIV. Országos Citeratalálkozón.  A zenekar 1973-ban alakult hat helybéli lakos kezdeményezésére. Az eltelt évek alatt nagyon sok citerás megfordult a zenekarban. Jelenleg a nyolc tagja van. Több alkalommal voltak a Tavaszi szél, illetve a Bíborpiros szép rózsa fődíjasai. Rendszeres résztvevői az országos citeratalálkozóknak. __________ Az […]

XXX. TMOV – III. kategória, vers • Mag Dániel

A verseny harmadik kategóriájában, a versmondók között indult bronzsávos minősítést szerezve Mag Dániel, a füleki II. Koháry István Alapiskola diákja. Mag Dániel Hodossy Gyula: A semmiről — valami képében című versét adta elő. Felkészítő tanár: Vankó Attila. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, […]

Meghalt Shane MacGowan

Hosszan tartó betegség után, 65 éves korában meghalt Shane MacGowan, a kelta punkot játszó Pogues énekese és dalszerzője.  Egyik legismertebb dala a Fairytale of New York című karácsonyi dal volt. MacGowan 1957-ben, karácsonykor született az angliai Kentben.

Rezeda Népzenei Együttes – XXIV. Országos Citeratalálkozó

Zoborvidéki borosnótákat és moldvai dallamokat adott elő a Rezeda Népzenei Együttes a XXIV. Országos Citeratalálkozón.  A Rezeda Népzenei Együttes 36 évvel ezelőtt alakult Szigetköz egyik településén, a Győrhöz közeli Dunaszegen. A fiatal korosztályból alakult csoportot a közös éneklés szeretete és a hangszerjáték öröme hívta életre. A zenekart szakmai körökben az ország legismertebb ifjúsági hangszeres népzenei […]

XXX. TMOV – III. kategória, vers • Klenovics Anna

A verseny harmadik kategóriájában, a versmondók között indult bronzsávos minősítést szerezve Klenovics Anna, a Szenci Molnár Albert MTNY Alapiskola diákja. Klenovics Anna Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom című versét adta elő. Felkészítő tanár: Mgr. Tóth Katalin, PhD. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai […]

A brit blues „atyja”, John Mayall 90 éves

90 éves John Mayall angol zenész, zenekarvezető, dalszerző. Apja, Murray Mayall, gitáros és jazzkedvelő volt. John Manchesterben képzőművészeti főiskolát végzett. 1953–1954-ben részt vett a koreai háborúban. 1956-ban alakította meg első együttesét, Powerhouse Four néven, majd 1961-ben a Blues Syndicate nevű másodikat. 1963-ban hozta létre a John Mayall’s Bluesbreakers-t, amely az évek során számos tagcserén, feloszlatáson […]

A padlás – bemutató Kassán!

A mai nyilvános főpróbát követően holnap, azaz november 30-án, a Kolár Péter bérlet keretében mutatja be a Kassai Thália Színház A padlás című musicalt 19:00 órai kezdettel. A padlás Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicalje. Az ősbemutatójára 1988. január 27-én került sor a Vígszínházban, Marton László rendezésében, ahol azóta töretlen […]

Jakab Alex | XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Jakab Alex (Alapiskola, Nyárasd) aranysávos meséje a  XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen. A Csemadok Területi Választmánya Dunaszerdahely, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia megrendezte a kiemelkedő néprajzkutatóról és folklórgyűjtőről Ipolyi Arnoldról elnevezett országos népmesemondó versenyét, melynek célja a magyar népmesekincs és a hagyományos mesemondás megismerése, elsajátítása és népszerűsítése. A […]