ÖRÖKLÉT: Éri Péter

Éri Péter

Életének 70. évében vasárnap elhunyt Éri Péter Kossuth-, Liszt Ferenc- és Martin György-díjas zenész, népzenész, a Muzsikás együttes tagja.

Éri Péter 1953. november 11-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-román-néprajz szakán végett.

A néptánccal már gyermekkorában szoros kapcsolatba került, majd a VDSZ Bartók Béla Táncegyüttes alapító tagja lett.

Mestere volt Tímár Sándor, de idős falusi táncosoktól is sokat tanult. Nevelőapja Martin György tánc- és zenefolklorista volt, aki őt már kicsi gyermekkora óta rendszeresen elvitte a gyűjtőútjaira, ahol a népzene, néptánc legjobb falusi mestereivel találkozott. A kalotaszegi legényes táncot már tízéves korában stílushűen ismerte, 14 éves korában lett a Bartók Béla néptáncegyüttes szólistája, a zenét autodidakta módon tanulta. 1975-től a Sebő együttes nagybőgőse.

A Muzsikás rendszeres vendégzenésze 1978-ig, azóta az együttes tagja volt, brácsán, kontrán, különböző furulyákon és mandolinon zenélt, énekelt. Az együttes hangmérnöke, a népzenei feldolgozások szerzője, a Magyar Rádió rendszeres népzenei műsorának szerkesztője és készítője volt.

A művészt a Muzsikás együttes tagjaként 1995-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. Az együttes 1999-ben Kossuth-díjat is kapott a magyar hagyományos népzene hazai és nemzetközi népszerűsítésében végzett állhatatos tevékenységéért, művészi munkásságáért.

Éri Péter az idei évben a népművészet területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Martin György-díjat kapott. (forrás: Szóljon.hu)

Fent:

Betyárnóta (Csütörtökön virradóra) – Éri Péter (Muzsikás), Szentendre, 2009. augusztus 8.

A Muzsikás együttessel a pozsonypüspöki alapiskolában adott nevelőhangversenyen készült felvételeinkből (2019):

Az Alsószeli Jurtanapokon 2012-ben a Muzsikás együttessel:

Kiemelt kép forrása: Internet (forrásmegjelölés nélkül)