
Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gálája (felhívás)

A tavalyi év sikere után a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete idén is meghirdeti a TáncPódium – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gáláját, melyre 2022-2024 közötti időszakban elkészült, vagy készülőben lévő koreográfiákat várunk.
A háromfordulós rendszernek köszönhetően a kisebb – esetleg kezdő – együttesek is szakmai visszaigazolást kapnak és fejlődési lehetőséghez jutnak jelentős, országos rendezvények keretein belül. Idén a hagyományőrzőkön kívül mindenkinek 2 koreográfiával kell neveznie.
Az elsőt az előzsűrizésen, a másodikat pedig az elődöntőben kell bemutatni. A döntőben minden együttes bemutatja mindkét eddig látott koreográfiáját.
A minősítés nyilvános, azaz az egyesületi tagságtól függetlenül minden szlovákiai magyar együttes részt vehet, mely vállalja a kiírás szerinti megmérettetést.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. április 2.
Kik jelentkezhetnek?
Hagyományőrző együttesek: 1 koreográfiával a saját településük, tájegységük táncaiból, hagyományaiból építkezve. Az 5-15 perc közötti szakmai programban, nem szerepelhet önálló zenekari szám.
Gyermekegyüttesek (0-13 év között): 2 koreográfiával, melyek két különböző táncdialektus táncát mutatják be. Az 5-15 perc közötti szakmai programban, nem szerepelhet önálló zenekari szám.
Ifjúsági együttesek (14-18 év között): 2 koreográfiával, melyek két különböző táncdialektus táncát mutatják be. Az 5-15 perc közötti szakmai programban, nem szerepelhet önálló zenekari szám.
Felnőtt együttesek (19 év felett): 2 koreográfiával, melyek két különböző táncdialektus táncát mutatják be. Az 5-15 perc közötti szakmai programban, nem szerepelhet önálló zenekari szám.
Mit értékel a 3-5 tagú szakmai zsűri?
● folklorisztikai hitelesség
● műsorszerkesztés, dramaturgia
● koreográfiai megformálás
● viselet és színpadi megjelenés
● szöveg-ének-zenei előadás
● előadói színvonal
Az egyes szempontokat figyelembe véve a zsűritagok a látottakat – kategóriánként – 0-5-ig pontozhatják. A maximálisan adható pontszám zsűritagonként 30 pont, összesen tehát 150 pont.
A TáncPódium – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gálájának fordulói:
I. Előzsűrizés 2023.11.11. – Somorja,
2023.11.18. – Szőgyén,
2023.11.19. – Buzita
II. Elődöntő (2024. tavasz)
III. Döntő (2024. ősz)
A TáncPódium – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gáláján részt vevő együttesek az alábbi minősítési eredményeket érhetik el:
I. Előzsűrizés: – „RÉSZT VETT” –
„MINŐSÜLT EGYÜTTES” (továbbjutó)
II. Elődöntő: – „KIVÁLÓAN MINŐSÜLT EGYÜTTES” (továbbjutó)
III. Döntő: – „A 2023/24-es ÉV NÍVÓDÍJAS TÁNCEGYÜTTESE”
Nevezési díj:
A Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete által meghirdetett TáncPódium – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gálájára a nevezés díjmentes.
Részletes kiírás www.tancforum.sk oldalon elérhető „Táncpódium-Szabályzat” dokumentumban található.
Jelentkezési űrlap az alábbi linken érhető el:
https://forms.gle/zA7D4rg45E1zuqGV9
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. április 2.