ENDGAME 2050

A 2050-es évhez közeledve az emberiség ökológiai végjátékba sodorja magát. Moby és kitűnő tudósok közreműködésével az ENDGAME 2050 elénk tárja a valóságot, miszerint – hacsak nem cselekszünk azonnal – a saját pusztulásunkba rohanunk.

„Guadaljarában, Mexikóban születtem és itt is nőttem fel. Itt jártam egészségügyi iskolába, és közben arról álmodoztam, hogy majd orvosként fogom segíteni az embereket. Egy évtizedet áldoztam az életemből az egészségügyi tanulmányaimra, hogy ezt az álmomat valóra váltsam. De idővel megváltozott a véleményem arról, mi is most a legfontosabb.

Megértettem, hogy az emberek – magamat is beleértve – szó szerint elpusztítják a bolygót, amin élnek. Az emberiség nem csak az emberi civilizáció számára teszi lakhatatlanná a bolygót, hanem számtalan más fajnak is, amelyekkel osztozunk ezen a világon. Azt hiszem, hogy ez egy semmihez sem fogható bűntett, és mélységesen aggódom, legfőképpen azokért az állatokért, melyeket már megtizedelt az emberi tevékenység.

Azért készítettem az ENDGAME 2050-et, mert rá akarom ébreszteni az embereket a helyzet súlyosságára, mielőtt túl késő lenne.

Azt gondolom, hogy sok környezetvédelmi film cukormázba burkolja a valóságot és a szükséges változások mértékét. Néha elkerülik a túlzott kényelmetlenséget. De azt gondolom, hogy ez súlyos károkat okoz a nézőknek is és a bolygónak is. Azt akartam, hogy ez a film tisztán bemutassa a jelenlegi borzalmas helyzetünket, és a mindannyiunkat terhelő felelősséget a globális problémákban. Azt gondolom, hogy tartozunk annyival a bolygónak, más fajoknak és saját magunknak, hogy ne dugjuk a homokba a fejünket.

KÖZREMŰKÖDIK: Moby, Boris Worm, Paul Ehrlich, Claire Kremen, Bill Ryerson, Malcolm Potts, Alicia Graves, David M. Romps, Daniel H. Miller, James Gerber, Philip Wollen, Kim A. Williams, Josh LaJaunie, T. Colin Campbell, Bandana Chawla, Munish Chawla, Michelle McMacken and Robert Ostfeld

WEBOLDAL: https://www.endgame2050.com”

Ha a magyar felirat nem jelenik meg, a videó alján található kis fogaskeréken továbblépve állítható be!