Rejtő Jenő: Csontbrigád • A Picaro Társulat előadása

A Picaro Társulat 2008-ban bemutatott előadása a Szkéné Színházban.

A tábori pap hátrahőkölt, amikor meglátta a halálraítéltet néhány perccel a kivégzés előtt a katonai ügyészség fogházának egyik cellájában.

Ilyent még nem látott a világ!

Ott ül a halálraítélt talpig frakkban! Kissé részeg is, ezenfelül egy fehér virágot hord a gomblyukában, és vastag havanna szivart füstöl, miközben bóbiskoló szemmel fütyörészik.

Ez egy furcsa halálraítélt!

Délután például kisétált a városba, gőzfürdőbe ment, ahol fürdött. Később egy jó polgári kávéházban meguzsonnázott, aztán elolvasta a lapokat, estig römit játszott, és mert a kivégzésig még néhány órányi ideje volt, elnézett az Ambassadeur néven közismert, előkelő mulatóba.

A halálraítélt itt nyolcfogásos vacsorát evett, és melléje Ibéria vérsmaragdszínű, súlyos borai közül választott egy palackot, abból a történeti múltnak megfelelő évjáratból, amely talán az inkvizíció menekülő eretnekeivel érkezett Afrikába.

Mivel a halálraítéltek – különösen a kivégzést megelőző napon – nem kapnak eltávozásra engedélyt, hogy römit játsszanak, és felkeressék valamelyik jó hírű mulatót, tehát úgy érzem, hogy az eset magyarázatra szorul.

Rejtő Jenő: Csontbrigád (1941)

Különleges darabja az életműnek ez a felkavaró alkotás, egyáltalán nem habkönnyű darab, hanem igazi dráma.

Nem nehéz meglátni a szudáni pokol mögött azt az időszakot, amelyben Rejtő Jenő megírta ezt a történetet, egyre jobban ránehezedett a lelkére az a sötétség, amely rátelepedett akkoriban Európára és az országra, és bár még nem tudhatta, hogy mi vár rá (két évvel később halt meg munkaszolgálatban), de megérezhetett valamit belőle, és akkoriban már az idegei is kezdtek tönkremenni, így már nem tudott olyan felhőtlenül szórakoztató történetet írni, mint korábban, de a halál árnyékában sem veszítették el a humorérzéküket a szereplők. Amíg azonban az összes többi Rejő-regényből vég nélkül tudjuk idézni a legjobb szövegeket, ebből a könyvből inkább az emberfeletti küzdelem maradt meg, amit az ezredorvos és a főszereplő folytat azért, hogy megőrizze a saját és társai életerejét ezen a pokoli helyen.

Bemutató időpontja: 2008. május 31., Szkéné Színház
 
Stáblista (forrás: Port.hu):

Alkotók

 

További hasonló témájú videók