Közösségi finanszírozással készül a 2021-es Pozsonyi Naptár
Haraszti Mária
FELHÍVÁS • Az idei év viszontagságai nem kerülték el a Pozsonyi Kifli Polgári Társulást sem. A koronavírus-járvány miatt egy rövid időre kénytelenek voltunk szüneteltetni rendezvényeinket.
Sajnos, sorra maradnak el a pozsonyi piacok és városi rendezvények is, ahol eddig kiadványainkat tudtuk terjeszteni, és a bevételből a „Kifli” működési költségeit fedezni.
Idén a Pozsonyi Naptárt saját forrásból nem tudjuk kiadni, ezért döntöttünk a „crowdfunding” mellett, amely egy népszerű közösségi finanszírozási modell.
Az érdeklődő előre megtámogathatja egy tetszőleges összeggel a kiadványt, amelyet a megjelenéskor majd kézhez kaphat.
A gyűjtéseiknek és digitalizációs tevékenységünknek köszönhetően több értékes családi hagyatékot sikerült feldolgozunk és archiválnunk.
Ezekből az anyagoból válogatunk fotókat az új Pozsonyi Naptárba.
A felvételek újranyomtatott formában még sehol sem jelentek meg, eddig a családi fotóalbumokban pihentek.
A kampányt a StartLab online platformon keresztül bonyolítjuk le.
Támogatásukat előre is köszönjük! 🙂