Színházba várják a nézőket Füleken • ELMARAD!

Szeptember 26-án a Komáromi Jókai Színház előadására várja a színházrajongókat a Füleki Városi Művelődési Központ.

A vmk színházi előadásainak ez évi repertoárján a tervek szerint színpadi játék, zenés kabaré, meseszínház, komédia és musical egyaránt megtalálható volt.

A VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál programját azonban a koronavírus-járvány szinte teljes egészében eltörölte.

Március elején még megvalósulhatott a losonci Kármán József Színház Dalszínház-múzeum című zenés összeállítása, ám a Csavar Színház Mátyás király leányai című mesejátéka, illetve a Jelenetek egy házasságból című színpadi játéka már elmaradt. Hasonló sorsra jutott a Kassai Thália Színház Légy jó mindhalálig című musicalje és a Teatro Kumšt színház Chlieb s maslom (Vajas kenyér) című komédiája is.

A művelődési központ a kicsiknek magyar, szlovák és roma meseszínházi előadásokat, a felső tagozatos és középiskolás korosztálynak angol nyelvű előadást tervezett, valamint szlovák és magyar színházi nevelési foglalkozásokat olyan témákban, mint a szabadság kérdése, az álhírek, az extrémizmus és az idegengyűlölet veszélyei.

A vmk a felnőtt közönség részére komolyabb és könnyedebb témákban is tervezett színházi produkciókat magyar, szlovák és cseh nyelven neves hazai, magyar- és csehországi színházak előadásában. A tervekből sajnos nem sok minden valósulhat meg, hiszen a kultúra volt az a terület, melyet a járvány miatt a legkorábban kikapcsoltak, működése pedig a legkésőbb indulhatott be, az is megszorításokkal.

A járvány kitörése óta csupán a kültéri színházi előadásokat sikerült megszervezni. A Muzsikál az erdő rendezvény keretében két gyermekszínházi előadást, a Kulturális napok alatt a családi programokon belül három produkciót, valamint egy egész estés operett-előadást láthatott a közönség.

A pályázati támogatási rendszer sem működik zökkenőmentesen, s a nézőszám korlátozása is jelentős bevételtől fosztja meg a szervezőket, miközben a produkciók árai nem csökkentek. A jelenlegi feltételek mellett szinte lehetetlen beltéri színházi előadást szervezni. A színház szerelmeseinek a Füleki VMK őszre – az aktuális higiéniai előírások betartása mellett – mégis tervez egy magyar és egy szlovák nyelvű előadást.

A Jókai Színház Kabaré című musicalje 18.00-kor kezdődik a vmk színháztermében. A darabot több mint fél évszázaddal ezelőtt mutatták be nagy sikerrel a Brodway színpadán, s a filmváltozat – Liza Minelli főszereplésével – is több Oscar-díjat bezsebelt.

A történet 1930-ban játszódik Berlinben. Clifford Bradshaw, a fiatal amerikai regényíró szilveszter éjszakáján érkezik a városba, hogy ihletet és tapasztalatot gyűjtsön új regénye megírásához. A Kit Kat Klubban azonban találkozik Sallyvel, a feltörekvő angol énekesnővel, akibe beleszeret. Kapcsolatuk sem egyszerű, de a helyzetet sok szempontból bonyolítja, hogy a szabadság és szabadosság városa felett gyülekeznek az árnyak, a Harmadik Birodalom árnyai. A könnyed stílus mögött egy nagyon is komoly téma jelenik meg: az egyre erősödő nácizmus. A Joe Masteroff – John Kander – Fred Ebb szerzőkkel fémjelzett, Rusznyák Gábor által rendezett zenés darab főbb szerepeiben Tóth Károlyt, Szabó Viktort, Mokos Attilát, Bandor Évát, Fabó Tibort, Holocsy Krisztinát és Holocsy Katalint láthatja a közönség, s a további szereplők mellett – ahogy egy musicalhez illik – táncosnők és zenekar is gazdagítja az előadást. A Jókai Színház Kabaré című musicalje a Füleki VMK-ban a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg.

Jegyek csak korlátozott számban és kizárólag elővételben kaphatók – személyesen a vmk-ban vagy online a www.kultura.filakovo.sk honlapon.

A következő, őszre tervezett – szlovák nyelvű – előadás várhatóan október közepén valósul meg a Füleki Városi Művelődési Központban. A márciusban elmaradt Chlieb smaslom (Vajas kenyér) című vígjátékot láthatja a közönség a Teatro Kumšt előadásában, olyan színészekkel, mint Branislav Deák vagy Martin Mňahončák és mások.

(Visited 21 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: