1989 – A bársonyos forradalom

MEGEMLÉKEZÉSEK: Komáromban a Selye János Egyetem, a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a város önkormányzata ma 17 órától a Tiszti pavilon dísztermében emlékezik meg a bársonyos forradalom eseményeiről. A program keretében a rendszerváltás résztvevői idézik fel a 30 évvel ezelőtti eseményeket. A rendezvényen nyitják meg A bársonyos forradalom és a szlovákiai magyarok című kiállítást, amelyet a Fórum intézet állított össze. A 20 nyomtatott vászonból álló kiállítást a komáromi ünnepélyes megnyitó után a Párkányi Városi Múzeumban, majd pedig Somorján tekinthetik meg az érdeklődők.

Az intézet hétfőn az interneten egy dokumentumfilmet is közzétesz Az első lépés címmel, amelyben az első szabad csehszlovákiai politikai mozgalom, a Független Magyar Kezdeményezés történetét ismertetik.

Rimaszombatban, az Orbis moziban 15:00 órától vetítik Lichtmannegger László és Szekeres Éva Bársonyos kisváros – Nežné mestečko című dokumentarista esszéjét. Az alkotás a politikai fordulatot Rimaszombat lakóinak látószögéből mutatja be. 

Pozsonyban a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezi meg Pozsony ’89-ben, ’89 Pozsonyban címmel városnéző sétáját. Ugyancsak a fővárosban 16:00-tól adják át a Fehér Holló (Biela vrana) díjat, amelyet kiemelkedő polgári helytállásért ítélnek oda.

Léván a Tisztességes Szlovákiáért tart megemlékezést, Losoncon pedig Bársonyos (Nežná) címmel szerveznek eseménysorozatot, amelynek keretében filmvetítésre, panelbeszélgetésekre és koncertre is sor kerül.

Érsekújvárban 15:00 órakor koszorúzás az Erőszak áldozatainak emlékművénél. 16:00 órakor fotókiállítás nyílik a VUNAR a.s. épületében (T.G. Masaryka 1) Berta András és Čičátka János dokumentumfotóiból.

Vasárnapra több tüntetést is meghirdettek. Az ellenzéki pártok vezetői, így Igor Matovič (OĽaNO), Andrej Kiska (Za ľudí), Richard Sulík (SaS), Michal Truban (PS) és Miroslav Beblavý (Spolu) 16 órától a pozsonyi Sznf téren, a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom pedig 17 óra 11 perctől a Szabadság téren tart demonstrációt. 

__________________

1989. november 17-én a prágai diákok egyszerű, akkoriban szokásos felvonulást szerveztek az 1939-ben egy náciellenes tüntetésen halálosan megsebesült Jan Opletal emlékére. A résztvevők legtöbbje diák volt, akik a fennálló államszocialista rendszer elleni rigmusokat kiabáltak. A megmozdulás eleinte békésen zajlott, délután a belváros felé vették az irányt a tüntetők. A csehszlovák titkosszolgálat (ŠtB) sikeresen beépült a diákcsoportok közé. A tüntető fiatalokat a Národní sugárúton felállított rendőrkordonnak vezették, ahol a rendőrség és a biztonsági erők megállították őket. A karhatalom szétzavarta a tüntetést, de a beavatkozást követően elterjedt a hír a rendőri erőszakról, és azt is rebesgették, hogy egy diák meghalt.

http://youtu.be/enVUirkHuuk

„Prágában a rendőrség előző napi akciója elleni tiltakozásul folytatódnak az utcai tüntetések, sztrájkba lépnek a diákok és a színházak, a színészek november 27-re általános sztrájkot hirdetnek.
November 18-án,
egy nappal a cseh és a szlovák mozgalmak előtt, Vágsellyén ellenzéki gondolkodású szlovákiai magyar értelmiségiek – többek között Tóth Károly, A. Nagy László, Balla Kálmán, Barak László, Grendel Lajos, Gyurovszky László, Hunčík Péter, Németh Zsuzsa, Öllös László, Sándor Eleonóra és Szigeti László – megalakítják a Független Magyar Kezdeményezést (FMK), amely az A. Nagy László és Tóth Károly szóvivők által aláírt első nyilatkozatában tiltakozik a prágai rendőri beavatkozás ellen, követeli a beavatkozás elrendelőinek felelősségre vonását és a letartóztatottak szabadon bocsátását.” (Forrás: Paraméter)

A prágai egyetemek néhány karán a diákok a további lépésekről egyeztettek, egyhetes sztrájkot hirdettek. A prágai színházak azonnal, a fővároson kívüliek és a pozsonyiak fokozatosan csatlakoztak hozzájuk.

November 19-én Prágában létrejött a Polgári Fórum (OF), Pozsonyban megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN). 

További hasonló témájú videók