Bedřich Smetana (1824–1884)

195 éve született Bedřich Smetana cseh zeneszerző, zongoraművész. Nemzetközileg az Eladott menyasszony című operája és a Má vlast (Hazám) ciklus tette, melynek legismertebb tétele a Vltava (Moldva), illetve az Életemből e-moll vonósnégyes nyitánya.

Bedřich Smetana: Vltava • Vezényel: Krzysztof Urbański • Berliner Philharmoniker / Recorded at the Berlin Philharmonie, 24 May 2014

Smetana a zongorázás terén őstehetségnek számított. Első koncertjét hatéves korában adta. Miután kötelező tanulmányait teljesítette, Josef Proksch kezei alatt tanult Prágában zenélni. Első nemzeti érzelmű szerzeménye a Habsburgok elleni 1848-as felkelés idején született. A harcokban rövid ideig maga is részt vett. Miután Prágában nem sikerült megalapoznia a jövőjét, Svédországba költözött, ahol tanárként és karmesterként dolgozott Göteborgban. Itt fogott hozzá a nagyívű zenekari műveinek. Ezalatt Smetana kétszer megnősült, a két házasságból hat gyermeke született, akik közül hárman csecsemőkorukban meghaltak.

Bedřich Smetana művét énekli a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola Bárdos Gyermekkara (2016. december 20.) • Vezényel: Török Péter

Az 1860-as években érezhető szabadabb politikai légkör hatására Smetana végleg visszaköltözött Prágába. Hamar belevetette magát a cseh zenei életbe, és az új cseh opera egyik első híres egyénisége volt. Első két operáját, melyeknek címe A branderburgiak Csehországban, illetve az Eladott menyasszony, 1866-ban az újonnan megnyílt Tartományi Színházban mutatták be. Utóbbi hatalmas sikert aratott már az első előadáson. Smetana még ez évben a színház vezető karmestere lett, de ekkoriban sok kritika érte a munkája miatt. A városban olyan csoportok alakultak, akik szerint rossz hatással van egy könnyen felismerhető cseh opera létrejöttére az, ha Smetana azonosul Liszt Ferenc vagy Richard Wagner túlságosan haladónak ítélt gondolataival. Ez az ellenállás megtörte a kreatív alkotási ritmusát, és esetleg még egészségének megromlásával is kapcsolatba hozható, melynek következtében 1874-ben ott kellett hagynia a színházat.

Az eladott menyasszony • Lipcsei Gewandhaus Zenekar • Vezényel: Václav Neumann

Bár ez év végére teljesen elvesztette a hallását, a színházi kötelezettségek okozta stressz elmúltával az egész hátralévő életében aktívan alkotott, zenét szerzett. Már korában is nagyra értékelték a cseh művészetért és kultúráért végbe vitt teljesítményét. Idegileg azonban összeomlott, és emiatt utolsó éveit elmegyógyintézetben töltötte.

Nyitókar az Eladott menyasszony c. operából • Magyar Vöröskereszt Canterino kórusa Évadzáró koncert – 2012. június 1. – Budapest – Vakok Általános Iskolája – Nádor terem