Cyrano de Bergerac (1619–1655)

400 éve született Cyrano de Bergerac francia író, akinek nevét Edmond Rostand 1894-ben írt drámája tette világhírűvé. Verseket, szatirikus leveleket, színdarabokat és regényeket írt: a barokk próza mestere.

1619. március 6-án született Párizsban, szárd származású, jómódú polgári családban. Szülei Abel Cyrano de Mauvières és Espérance Bellanger voltak. Iskolái elvégzése után a hadseregben szolgált, kalandvágyó, híres verekedő volt. Nagyszájú, kötekedő embernek tartották, több mint ezer párbaja volt. Többnyire hatalmas méretű orra miatt gúnyolták. Bátorságáról vakmerőségéről, tetteiről legendák születtek. A gascogne-i testőrcsapatban szolgált, előbb a champagne-i határvidéken a németek, majd pedig Arras ostrománál a spanyolok ellen harcolt. Mindkétszer megsebesült, de Arrasnál szerezte a legsúlyosabb sérülést, így megvált a katonaságtól.

Párizsban Pierre Gassendi materialista filozófus előadásait hallgatta. Cyrano tudományos ismeretei segítségével népszerűsítette az új elméleteket, de fő célja az volt, hogy nevetségessé tegye a tekintély, főleg a vallási autoritások uralmát, és szabad, önálló gondolkodásra késztesse az embereket. Materialista volt, számos későbbi találmányt és felfedezést előre jelzett, például a hangrögzítést vagy az anyag atomos szerkezetét – de csak költői képzelete, nem a tudomány akkori eredményei alapján.

Az utópia műfaját már Morus és Campanella népszerűvé tette, s Cyrano regényeiben, melyekben az álom, az irónia és a racionalitás fonódik össze, sokan Swift vagy Voltaire műveinek előzményeit látják. Vad ellensége volt minden képmutatásnak, az egyház hatalmának és a skolasztikus világszemléletnek. Elvetette a vallási és filozófiai antropomorfizmust, a csodákat és a lélek halhatatlanságát, materialista és ateista módon értelmezte és magyarázta a világot, a szerelem szabadságát és a reneszánsz természetfilozófiáját hirdette. Diderot előfutárának is tartják, számos érvét és gondolatát az enciklopédisták változtatás nélkül vették át.

Irodalmi tevékenységét versekkel kezdte. A költeményei nyíltak, őszinték, csattanókra, fordulatokra épülnek. További munkái is frissek, elevenek, vakmerők, fantasztikusak és szellemesek.

Leghíresebb művei: A Nap államai és birodalmai és a Holdbéli utazás. A két regény képzeletbeli utazás; a fennálló társadalom kíméletlen szatírája, de egy eszményi társadalom álomképe is egyben. Bergerac az utóbbi művel engesztelhetetlenül állást foglalt az egyházi hatalommal és a skolasztikus világfelfogással szemben, így a felvilágosodás egyik jelentős előkészítője, s ez adja meg időszerűségét a mai olvasó számára. 

Színműveiben bőven előfordulnak a bolondos ötletek, vaskos tréfák és groteszk jelenetek, a levelei tele vannak merész és eredeti metaforákkal.

Politikai szerzőként is jelentős. Egyszer egy epés költeményében támadta Mazarin bíboros-miniszterelnököt. Máskor meg heves pamfletet írt a Fronde felkelés résztvevői ellen, Mazarin védelmében. Ebben a művében a politikai realizmust hirdette.

Számos íróval, köztük Molière-rel is barátkozott. Egyesek úgy értékelik, hogy Molière ellopott volna egy egész sort Cyranótól, benne a költő nagy szellemiségével, ám sokkal valószínűbb, hogy a kettejük közti baráti viszonyból adódó kölcsönzés volt, amit Cyrano nem nehezményezett. Könnyelmű életet élt, sokszor nyomorgott. 1654-ben titokzatos körülmények között egy gerenda zuhant a fejére. Egyházi személyek által feltüzelt fanatikusok merényletéről beszéltek. Maga Cyrano Egy gyilkos és rágalmazó jezsuitához írt levelet. Nem sokkal később, 1655. július 27-én Párizsban halt meg.

Az akkor szabadgondolkodóknak nevezett fiatalok köréhez tartozott, akik a francia materializmus kezdeti, bizonytalan, de harcos formáját képviselték. Alakját Edmond Rostand 1894-ben írt drámája tette minden színházlátogató előtt ismertté, a darabot többször filmre is vitték.