Nem felejtünk!

Egy álló esztendeje hitegetik a polgárokat a tettesek leleplezésével. Ma, haláluk évfordulóján, 36 hazai és 22 külföldi városban szerveznek tüntetéseket a Kuciak-gyilkosságra emlékezve. 

Ján Kuciakot és Adam Valček, Xénia Makarová, Zuzana Petková, Monika Tódová, Marek Vagovič oknyomozó újságírókat 2018-ban a Fehér Holló Díjjal tüntette ki az Aliancia Fair-play és a Via Iuris. 

Videó: Aliancia Fair-play

Nagymácséd magyar falu – 2011-ben 2603 lakosából 1982 volt magyar és 529 szlovák. A gyilkosság közvetítői és elkövetői is részben magyarok. A híres Felvidéken azonban egyetlen ember sem akadt, aki a nemzetközi megemlékezések mellett legalább egy megmozdulást megszervezett volna valamelyik magyar többségű városunkban a párért, akik egy igazságosabb társadalomért, tehát értük(n)k is áldozták fiatal életüket. 

A kettős gyilkosság első évfordulójára közös nyilatkozat született, melyet több mint négyszáz szlovákiai újságíró írt alá:

Nem felejtünk

Egy éve ölték meg kollégánkat, Ján Kuciak újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. Már egy év telt el azóta, de a döbbenet és a fájdalom nem múlik. És maradt az elszántság is, hogy folytassuk a munkát, amit Ján Kuciak elkezdett, feltárjuk azokat a mocskos dolgokat, amelyek miatt két embernek meg kellett halnia.

Azt már tudjuk, kik hajtották végre a gyilkosságot, és úgy tűnik, azt is tudjuk, ki bérelte fel őket. Azt viszont még nem tudjuk biztosan, ki volt a gyilkosság megrendelője.

Az elmúlt egy év során az is kiderült, hogy a rendőrségen, az ügyészségen és még a kormányban is olyan emberek voltak és vannak még mindig, akik nem akarták megvédeni Jánt, mert azokat védik, akikről írt, és akikről mi ezután is írni fogunk. Kiderült az is, hogy Ján Kuciakot követték, megfigyelték, és nemcsak őt, hanem további újságírókat. És az is kiderült, hogy további gyilkosságokat terveztek. Nem ijedünk meg, nem félünk, nem hagyjuk abba a kérdezést, a tájékoztatást, a nyomozást és a rendőrségi nyomozás ellenőrzését. 

Az elmúlt egy évben az is kiderült, hogy az embereknek fontos ez az ország, és nem engedik tönkretenni, úgy lepusztítani, mintha tornádó söpörne rajta végig. 

Egy éve ölték meg kollégánkat és a menyasszonyát. Mi sem felejtünk. És nem hátrálunk meg.

All for Jan.

All for Jan

____________

Kapcsolódó:

„Nem tudnak közülünk mindenkit megölni” – A meggyilkolt Ján Kuciak emlékére

_____________

A Denník N és a Sme közlése szerint az olasz Rai 1 televízió péntek éjszaka olyan felvételeket tett közzé, amelyek azt bizonyítják, hogy Ján Kuciakot megfigyelték halála előtt.

A felvételek ezen a linken megtekinthetők.

Az üggyel a maffia-szakértő olasz újságírónő, Maria Grazia Mazzola foglalkozott. A fotók egy átlagos napon a buszmegállóban, illetve az Aktuality portál szerkesztősége előtt örökítették meg Ján Kuciakot. A Denník N szerint Peter Tóth, az elhárítás volt vezetője tanúvallomásakor átadta ezeket a most közzétett felvételeket is a rendőrségnek, és Tóth állítólag titkos tanúként arról is beszélt, hogy a megfigyelést Marian Kočner vállalkozó rendelte meg.

Bővebben:

Stasera su TV7 (Rai 1) documenti esclusivi dell’omicidio di Ján Kuciak

___________________

A Nyilatkozat forrása: Új Szó

 

 

 

(Visited 270 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: