Meghalt Andy Anderson

Tegnap 68 éves korában elhunyt Andy Anderson, aki korábban a Cure dobosa volt, de játszott Iggy Poppal, Peter Garbiellel, Mike Oldfielddal és a Sex Pistols-tag Glen Matlock-kal is.

Anderson space rock és pszichedelikus zenekarokban kezdte a pályáját a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, és akkor ismerkedett meg a Cure frontemberével, Robert Smithszel, amikor a The Glove nevű, a Siouxsie And The Bansheeses Steven Severinnel közösen létrehozott mellékprojektjében/szupergroupjában dobolt, többek között a formáció egyetlen lemezén, az 1983-as Blue Sunshine-on. Még abban az évben csatlakozott a The Cure-hoz, miután az akkori dobos, Lol Tolhurst billentyűkre váltott a zenekarban.

Anderson közreműködött a Japanese Whispers című kislemezdal-gyűjteményen, rajta a Love Cats című szerzeménnyel, a Cure ötödik stúdióalbumán, a pszichedéliába hajló The Topon, amelyen Smith mellett csupán Tolhurst, Anderson és Porl Thompson szaxofonos zenélt. A lemez a tizedik helyig kúszott fel a brit albumlistán. Anderson utoljára a Cure első hivatalos koncertfelvételén, a Hammersmith Odeonban rögzített Concert: The Cure Live-on szerepelt az együttes színeiben 1984-ben.

Anderson a Cure-on kívül közreműködött Iggy Poppal, Peter Gabriellel, Isaac Hayesszel, Mike Oldfielddel, a Gun Clubos Jeffrey Lee Pierce-szel és a Sex Pistolsos Glen Matlockkal

(Visited 71 times, 1 visits today)
%d blogger ezt szereti: