„Te félj tőlem, ne én tőled!” – visszajáró halottak Érsekújvárban

2013-ban térségünk vámpírhiedelmeivel foglalkozó kiállítást rendeztek az érsekújvári Thain János Múzeumban. Bemutatta térségünk vámpírhiedelmeit, ennek nyomait a népszokásokban és a korabeli írott forrásokban, régészeti leletekben.

A kiállítás első része a visszajáró halottak hiedelemkörére és ennek a társadalom szempontjából legveszélyesebb formájára, a vámpirizmusra összpontosult – ide soroljuk lidércekről (vagy morákról, norákról) szóló hiedelmeket is. A különböző varázsigék, tárgyak és „bevált” módszerek révén a látogató megtapasztalhatta, hogy az elődeinknek nemcsak élénk képzeletük volt, hanem hogy a saját biztonságuk védelmében semmitől sem riadtak vissza. 

 

A történelmi írásműveket, amelyekben lidércekről vagy vámpírokról esik szó, az úgynevezett Hájkův herbář képviseli, amelyet 1562-től többször is kiadtak; valamint Augustín Calmet apát vámpirizmusról szóló műve. A kiállításon helyet kapott térségünk leghírhedtebb vámpírpere – a lublói Kaszperek Mihály kereskedő esete –, amely irodalmi és filmfeldolgozást is megért. A korabeli könyveket a pozsonyi Egyetemi Könyvtárból kölcsönözték.

A második rész azokra a régészeti leletekre összpontosul, amelyek az ártó halottak létezésébe vetett hitet tükrözik. A kiállításon először mutatják be a nyárhídi leletet, amely egy már megszűnt templom régészeti kutatása során került elő: a templom kerítésén kívül fekvő halott sírját utólagosan megbontották és elvitték a koponyáját. Nagykérről származik a helyreállított leletek egyik érdekes példája: az egyik gabonagödör mélyén talált halott földi maradványai több vámpírellenes beavatkozásról tanúskodnak.

[mappress mapid=”55″]

További hasonló témájú videók