Nyolc könyv a halálról

A fáraók, királysírok és izgalmas ásatások földjére már számtalan gyönyörű film kalauzolt el minket, hogy feltárja előttünk az ókori egyiptomiak életét. Íme az egyik.

 

_____________________

Nyolc könyv,

amely a múltban segített az embereknek abban, hogy legyőzzék a haláltól való félelmüket

 

A halál a mai napig olyan tény, ami rengeteg embert félelemmel tölt el. Ennek több oka lehet. Vannak, akik nem akarják elveszíteni a megteremtett életüket, szeretteiket, míg mások az elmúlás utáni ismeretlentől rettegnek, vagy attól, hogy egyáltalán nincs semmi a halál után.

Ez a rettegés egykorú az emberiséggel, hiszen a történelem kezdete óta foglalkoznak az emberek azzal, hogy mi lehet a túlvilágon. Ennek az eredményeként születtek meg a túlvilággal foglalkozó könyvek, amelyek közül az egyiptomi Halottak Könyvea legismertebb, ám nem ez az egyetlen olyan mű, amely segített őseinknek legyőzni a haláltól és túlvilágtól való félelmet.

Arda Viraf könyve: A szent szöveget Zoroasztrianizmus „iráni Isteni színjátékának” nevezik. A mű elmeséli Arda Viraf alvilágba való leszállását. A történet szerint Arda Viraf egy különleges bort és beléndeket fogyasztott annak érdekében, hogy átléphesse a Túlvilág kapuját.

Az Arda Viraf testéből kiszálló lélek elutazott a Másvilágra, ahonnan 7 nap múlva tért vissza a testbe. A feltámadás után Arda Viraf leírta a látomásait. Ennek a pontos keletkezési dátuma ismeretlen, de körülbelül a XIX. és X. század között történhetett.

A legenda szerint Arda Viraf először a Chinvat hídhoz érkezett, hogy megkapja az ítéletet. Azt, hogy az elhunyt mennyire volt jó vagy gonosz, egy mérleg segítségével bírálják el. Ha jó volt, akkor megnyílik a Paradicsom kapuja, amin egy gyönyörű nő kíséri át az elhunytat. Abban az esetben, ha valaki gonosz volt, akkor a híd egyre keskenyebb lesz, mígnem az illető bele nem zuhan a Pokolba.

 

Orfikus Aranytáblák: Egy bronz urna elhunytjának a poraiban találták a rejtélyes arany táblát Thesszáliában.

Az ókori görög írások szerint a görögök gyakran adtak ilyen „útlevelet a halálba”. A tábla időszámításunk előtt 300-350 körül készült, és konkrét utasításokat ad arról, hogy az elhunyt miképpen csillapíthatja a szomját.

A tábla arra is biztosíték, hogy a halott megfeleljen a túlvilági bírák előtt. Az „orfikus” jelző arra utal, hogy ezen a területen a vallást Orpheusz, a dalnok alakja köré fonták. Ő volt az, aki a legenda szerint elutazott a túlvilágra, hogy megkeresse a szerelmét.

 

 

A firenzei kódex: A XVI. századból származó dokumentum az azték kultúráról ad információt. Az iromány egy ferences rendi szerzetes, Bernardino de Sahagun évtizedes munkájának köszönhető A szerzetest joggal nevezhetjük az „első antropológusnak”.

A három részből álló firenzei kódex a halálba való utazásról szól. Az aztékok abban hittek, hogy az ember életbeli státusza és halálnak módja határozza meg, hogy az illető hova kerül, tehát nem az erkölcsössége.

Ha például öregen és betegen halt meg valaki, akkor ő a Mictlan-ba, a sötét alvilágba került.

Ez a hely nagyon barátságtalan, ráadásul hemzseg az emberevő szörnyektől, de a táj is alattomos, viharos.

Ennek az ellentéte a Tlalocan, az örök tavasz, bőség országa. Ide azok kerülnek, akiket villám, fulladás ölt meg, harcban estek el, vagy másféle áldozati halált haltak, esetleg különleges betegség győzte le őket.

 

 

Bardo Tödol: A „Bardo útmutatás, amelynek puszta hallatán elérhető a megszabadulás” ismertebb neve a Tibeti halottas könyv, ami Tibet egyik legismertebb dokumentuma. A mű a köztes lét (bardo) állapotaiból való szabadulást segítő, misztikus szöveggyűjtemény.

A halotti szertartáskönyvről azt tartja a tibeti buddhizmus, hogy ez tartalmazza a halállal kapcsolatos hiedelmeket és ismeretanyagot. A mű részletesen leírja, hogy milyen köztes létek vannak az életben és a halál után, illetve az is kiderül belőle, hogy milyen módszerekkel lehet ezekből kiszabadulni.

A szertartás úgy néz ki, hogy a haldoklás kezdetétől a halál beálltán keresztül az azt követő időszak (köztes lét, bardo) során negyvenkilenc napon át olvassák a haldoklónak, hogy ezzel utat mutassanak neki az újjászületések körforgásából (szanszára) való megszabadulásra.

A felolvasás nem függ a test állapotától, tehát mindegy, hogy fizikailag létezik vagy már elhamvasztották, mert a tibeti buddhizmus szerint a lélek addig jelen van, amíg nem döntötték el, hogy milyen formában és hogyan szülessen újjá.

A kincsirat állítólag Padmaszambhavától ered. Ő a VIII. században elrejtette, de később Karma Lingpa rábukkant, és elérhetővé tette a művet, amit többféle iskola alaposan megvizsgált. A tanulmány eredménye, hogy a Bardo Tödol sokféle változatban létezik.

 

 

Popol Vuh: Ezt a könyvet tartják a maja Bibliának. Az eredeti maja kódexet 1550-ben fordították le spanyolra. A mű egyik része egy ikerpárról szól. A történet szerint Hunahpu és Xbalanque utazást tett az alvilágban.

Ezt úgy sikerült megtenniük, hogy a testvérpár átverte a Halál urát, aki leengedte őket a másvilágba, és megengedte, hogy visszatérjenek onnan. A Maja alvilágban tett kalandról részletes térképet készített Xibalba, aki a Paradicsomot kereste, ám ahelyett egy olyan helyet talált, ahol forróság, örök sötétség, véres-gennyes folyók és rettenetes emberevő istenek várták.

Az ikrek végül megtalálta a Paradicsomot, de előbb át kell jutniuk a középső világ kilenc részén, hogy feljussanak a tizenharmadik szintre. Ezt az utat csak azoknak a majáknak nem kell megtenniük, akik egyből a Paradicsomba kerülnek, mert például harcban, szülés közben haltak meg, öngyilkos áldozatok lettek, vagy belehaltak a maják kissé brutális szórakozásaiba.

 

 

Mennyek és Pokol: Emanuel Swedenborg egy svéd tudós, filozófus, teológus, látnok és keresztény misztikus volt, de önmagát csak az „Úr Jézus Krisztus szolgálja” címen emlegette. A történet szerint 1744 húsvétján, április 6-án, különös álmai és látomásai voltak, amelyek hatására megvilágosodott.

Emanuel Swedenborg azt állította, hogy az Úr megbízta, hogy írjon egy mennyei doktrínát, aminek a kereszténység megújítása a célja, valamint az Úr felnyitotta a lelki szemeit, szabadon bejárhatta a mennyet és a poklot, beszélhetett az angyalokkal és a démonokkal.

A teológus azt is állította, hogy összeköttetésben áll az olyan rég halott hírességekkel, mint Dávid királlyal, Pál apostollal, XIV. Lajos francia királlyal, ám nemcsak földi lelkekkel volt kapcsolatban, hanem a Holdról és más bolygókról származó lelkekkel is. A könyvben részletesen leírta a Menny és a Pokol kinézetét, működését, mesél az angyalokról, a démonokról, tehát mondhatjuk, hogy ez amolyan leleplező könyv.

 

 

Ars Moriendi – A meghalás művészete: A keresztények halottas könyve a XV. században keletkezett középkori vallásos irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Ebben az időszakban mi

ndenhol tombolt a pestis és a háború, tehát az emberekre ráfért a vigasztalás.

Az Ars Moriendi legalább olyan ismert könyv, mint a Szentírás, mert anno ez a mű adott utasítást a haldoklónak, akit az ebben az irományban található imák készítettek fel a halálra, valamint arra, hogy a vég bekövetkezte után hogyan álljon ellen az Ördög csábításának, miképpen védje meg a lelkét és a békéjét. A dokumentumot egy névtelen domonkos írta, kétféle változatban. Az egyik a hosszú (1415), a másik rövid (1450) verzió.

 

 

Egyiptomi Halottak Könyve: Az egyik legrégibb és legismertebb írás, ami nagyjából 3500 éves. Az ókori egyiptomi írás a túlvilágról szól, és a legenda szerint maga Thot isten állította össze. A dokumentumot az első újbirodalmi dinasztia, a XVIII. dinasztia idejétől a ptolemaid korig használták az egyiptomiak.

A legtöbbször papirusztekercsen helyezték az elhunytak mellé azért, hogy útmutatást adjon és megvédje a lelket a túlvilág veszélyeitől. A szöveg a templomok, sírok falán, usébtiken, szarkofágokon, szkarabeuszokon is fennmaradt.

A Halottak Könyvét magyarul „A fénybe távozottak könyvének” is nevezik. A dokumentum legismertebb fejezete a 125., amely bemutatja, hogy az ókori egyiptomi hitrendszer szerint, hogyan hoznak ítéletet az elhunytak felett a túlvilágon.

Az ősi könyv összesen 190 fejezetből áll. Ezek között akad útmutatás, elmélkedés, varázslatok, varázsszövegek, imák. Ezek mindegyike a holtaknak segít a túlvilágon. A Halottak Könyve egyes részei nehezen értelmezhetőek, mert nem ismerjük hozzá elég alaposan az egyiptomi mitológiát, de vannak részek, amelyek már csak azért is figyelemre méltóak, mert a stílusuk irodalmi színvonalú. Erre példa a 15. fejezet naphimnuszai.

A Halottak Könyve máig megfejtetlen részei komoly fejtörést okoznak, hiszen ritka és nagyon régi szöveget tartalmaznak. További probléma, hogy gyakran a szöveget másoló írnokok sem értették a szöveget, ezért azt rosszul másolták le, ami olyan mértékű szövegromlást eredményezett, hogy emiatt képtelenség értelmezni a több ezer éves művet.

(Visited 3 times, 3 visits today)
%d blogger ezt szereti: