Jean Cocteau (1889–1963)

55 éve halt meg Jean Cocteau francia költő, író, festő, színész, zeneszerző és filmrendező, a művészetek polihisztora, a múlt század egyik legizgalmasabb művésze.

Tízéves korában kezdett írni, és még húsz sem volt, amikor megjelent első verseskötete. 1909-ben megkérdezte a híres Orosz Balett vezetőjét, Szergej Gyagilevet, írhatna-e balettet a társulatnak, és azt a tömör feletetet kapta: „Képesszen el!” A felszólítás nyomán Cocteau tollából olyan darabok születtek, mint a Parádé, amelynek zenéjét Erik Satie szerezte, a díszleteket pedig Pablo Picasso tervezte, vagy később – Milhaud zenéjével – az Ökör a háztetőn.

Az első világháború idején mentősofőrként szolgált a belga fronton, és összebarátkozott a vadászpilóta Roland Garrosszal (akiről később a híres teniszpályát és -versenyt elnevezték), neki ajánlotta a repülés által ihletett korai verseit. A háború után találkozott az akkor 16 éves Raymond Radiguet-vel, a francia próza „csodagyerekével”, A test ördöge szerzőjével, és szoros érzelmi viszony szövődött közöttük. Amikor öt évvel később Radiguet tífuszban meghalt, Cocteau az ópium rabja lett, és gyógykezelésre szorult.

A szanatóriumban a neves tomista filozófus, Jacques Maritain hatására gyakorló hívő lett. A húszas-harmincas években születtek meg legjobb prózai és színpadi művei: az Orpheusz című tragédia, a Vásott kölykök című regény, az Oidipusz-témát feldolgozó Pokolgép című dráma. 1930-ban került színre Búcsú című monodrámája, amelyből később Poulenc írt operát, s ekkor készítette első filmjét is A költő vére címmel.

 

1937-ben mutatták be A Kerekasztal lovagjai című darabját, amelynek egyik szerepét a fiatal, jóképű Jean Marais játszotta. Ekkor kezdődött a költő és a színész életre szóló kapcsolata, amely szerelem, mély barátság és tökéletes művészi együttműködés volt egyben.

A második világháború nyomasztó légkörében jelentek meg újabb drámái: a Rettenetes szülők, a Szent szörnyetegek, az Írógép. A háború után visszatért a filmhez, 1945-ben megrendezte az ismert gyermekmesén alapuló A szép és a szörnyeteg című mozit Jean Marais főszereplésével.

A halál és a költészet kapcsolatát vizsgáló Orpheusz című filmjével 1950-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját és a Brit Filmakadémia díját is. Képző- és iparművészként is jelentőset alkotott: Saint-Jean-Cap-Ferrat-ban elkészítette a Villa Santo Sospir belsőépítészeti berendezését, és nagyszabású freskósorozatba fogott többek között a mentoni városházán.

Cocteau 1954-ben a Belga Királyi Akadémia tagja lett, egy évvel később a Francia Akadémia is soraiba fogadta. 1960-ban megrendezte utolsó filmjét, az Orpheusz végrendeletét, majd végleg visszavonult. Párizshoz közeli, Milly-la-Foret-i otthonában érte a végzetes szívroham 1963. október 11-én, néhány órával azután, hogy régi kedves barátnője, Edith Piaf haláláról értesült.

2010 nyarán Milly-la-Foret-ben található egykori lakóházában múzeumot rendeztek be az emlékére. 2011-ben a dél-franciaországi Menton városában létesült Cocteau Múzeum, ahol a művész több mint ezer alkotása kapott helyet, köztük rajzok, festmények, fotók, kéziratok, s filmes és színházi munkáiból is bemutatnak részleteket.

___________________________

Jean Cocteau azonos című műve nyomán született Az emberi hang című monodráma, amelynek egyik Grand Café-beli előadásán járt a Heti Közélet stábja. Készítette: Bene Zoltán, Rácz Szabó Viktor.

 

_______________________
 

A videó itt teljes egészében megnézhető angol felirattal:

 

 

__________________________

(Források: Wikipédia, fidelio.hu, Librarius.hu)

 

További hasonló témájú videók