Elhunyt Rónay László

Hosszan tartó betegség után, 81 éves korában hétfőn elhunyt Budapesten Rónay László József Attila- és Prima-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár.

1937. augusztus 16-án született, édesapjától, Rónay Györgytől örökölte irodalmi érdeklődését. Gimnáziumi tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. Bölcsészkarra jelentkezett, de nem nyert felvételt. 1955-től 1956-ig az Új Ember kiadóhivatalában dolgozott anyagmozgatóként, majd gépmesterként. 1956-ban az egyetem magyar-pedagógia szakára került. A forradalom néhány napja alatt a KDP lapjába, az újrainduló Hazánkba írt cikkeket. A forradalom leverése után a pedagógia szakot a latinra cserélte. 1957-től jelentek meg írásai a Vigiliában. Siki Géza néven Zenei jegyzetek címmel kapott rendszeres publikálási lehetőséget.

Az ELTE magyar–latin szakán végzett 1962-ben. Ez évben került Bicskére, itt az általános iskolában és a roma osztályban tanított. Írásai rendszeresen láttak napvilágot a már említett Vigiliában, a Jelenkorban, az ÉS-ben és a Népszabadságban Egy vidéki tanár naplójából címmel. Emellett a Fejér Megyei Hírlapba írt cikket és elbeszélést több-kevesebb rendszerességgel. 

1970-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumba került, részt vett nagy kiállítások rendezésében és Gellért Oszkár, valamint Füst Milán hagyatékának feldolgozásában (utóbbit Parancs Jánossal).

1973-ban az MTA Irodalomtudományi Intézete (akkor: Irodalomtörténeti Intézet) modern magyar irodalommal foglalkozó osztályára került. Fő feladata A magyar irodalom története 1945–1975 segédszerkesztése, majd – Béládi Mikós halála után – szerkesztése. Emellett a nyugati és tengeren túli magyar irodalmak történetét dolgozták föl.

Folytatta a Nyugat harmadik nemzedéke íróival foglalkozó írásait és könyveit, édesapja nyomában a 20. század katolikus szellemű írói életműveinek feldolgozásával párhuzamosan. Számos monográfiája jelent meg, Kosztolányiról, Sík Sándorról Mécs Lászlóról, Márai Sándornak pedig ő volt az egyik legjelentősebb kutatója.

1980-ban Király István megbízásából egyetemi óraadó, majd c. egyetemi tanár lett. Márai Sándorról írt munkájára megkapta az irodalomtudományok doktora címet. 

1990-től az idei év nyaráig az ELTE Modern Magyar Irodalom Tanszékén oktatott, előbb egyetemi tanárként, nyugdíjazását követően professor emeritusként. Előadásainak és szemináriumainak témája a XX. századi irodalom. Az egyetem keretében működő PhD programnak indulása óta alprogramvezetője, emellett évente 4-5 szakdolgozat elkészülését segíti és irányítja. Ugyanebben az évben az Új Ember főszerkesztője lett (1998-ig).

Számos kitüntetést kapott: Bölöni-díj (1985), az Év Könyve-jutalom (1990), Kosztolányi-plakett, József Attila-díj (1992), Arany János-díj (1997), Pro Ecclesia Hungariae (1997), A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997), Komlós Aladár-díj (2000), Toldy Ferenc-díj (2001), Stephanus-díj (2008), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2008), Prima-díj (2016).

 

A Magvető Kiadó 2015-ben, a Tények és Tanúk új folyamában megjelentette Zimándi Pius István premontrei szerzetestanár 1944–45-ös naplóját. A legendás tanárról Rónay László irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár, Rónay György fia mesélt a kiadó stábjának.