Mit mondj a gyereknek, ha megkérdezi, ki Soros György?

Ma 88 éves Soros György magyar származású amerikai filantróp üzletember, közgazdász, a reflexivitás elméletének kidolgozója. 1947–ben hagyta el Magyarországot.

 Londonban közgazdaságot tanult, majd különböző állásokat töltött be.  Néhány év múlva az anyagi siker reményében Amerikába ment, ahol viszonylag hamar karriert csinált. Több közgazdasági és egy filozófiai művet is írt. Idealista, aki hiszi, hogy a világ jobbá, emberibbé, demokratikusabbá tehető. Hisz benne és alapítványai révén tesz is érte.

Most közöljük, mert most aktuális:

A gyerekek lelkét is megmételyező, az őket is foglalkoztató érthetetlen gyűlöletgerjesztés következményei a felvidéki magyar gyerekek feje fölött sem múltak el nyomtalanul. Színészi bravúr, ahogyan a gyermeki félelmeket konszolidálja Gál Tamás a Csavar Színház interaktív improvizációs játéka során az eredményhirdetés előtti műsorban. 

______________

Kapcsolódó:

Mit mondj a gyereknek, ha megkérdezi, ki Soros György?

Soros: A gyűlöletkeltés kudarca

 

slejm – a torkon ragadt politika kisfilmje 2017-ből:

 

 

George Soros - Fotó: Rocky Lee - EyePress/AFP
George Soros – Fotó: Rocky Lee – EyePress/AFP

 

 

(Visited 29 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: