Berdál Valéria (1933–2003)

85 éve született Berdál Valéria operaénekes. Tanulmányait 1950–1955 között végezte Jászó Györgyné, Luigi Renzi és Hoór Tempis Erzsébet tanítványaként. 1955-ben debütált Antónia szerepében 

Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operájában. Ugyanebben az évben a Szegedi Nemzeti Színház alkalmazta magánénekesként. Elsősorban a szubrett-koloratúr szerepekben játszott.

1972-től a szegedi Zeneművészeti Szakiskolában, majd 1985-től a szegedi Zeneakadémián tevékenykedett pedagógusként. Tanítványai voltak többek között Tokody Ilona, Tas Ildikó, Komlósi Ildikó, Temesi Mária, Matkócsik Éva, Bátori Éva, Frankó Tünde, Felber Gabriella, Altorjay Tamás, Busa Tamás, Somogyvári Tímea Zita, Miklósa Erika.

Életéről Vitray Tamás filmet készített.

 

Mozart: Figaro házassága – Levélkettős
Grófné: László Margit, Susanna: Berdál Valéria
Grófné: Sudlik Mária, Susanna: László Margit

 

2014 áprilisában termet neveztek el Berdál Valériáról a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karán. Az egykori operaénekes és énektanár régi tanterme mellett emléktáblát is elhelyeztek tanítványai és tisztelői.

Forrás: Szeged TV