Claudio Abbado (1933–2014)

85 éve született Claudio Abbado olasz karmester, zongoraművész. 1978-ban ő alapította meg az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát és 1985-ben a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart. Ő alapította a luzerni Fesztiválzenekart is.
Apja az ismert hegedűművész, Michelangelo Abbado volt. Tanulmányait a Milánói Konzervatóriumban és a Bécsi Zeneakadémián végezte. 1968-tól 1986-ig a Milánói Scala karmestere, 1971-től pedig művészeti igazgatója volt. Nemzetközi ismertségre akkor tett szert, amikor 1963-ban megnyerte a Dimitri Mitropoulos karmesterversenyt: lehetőséget kapott, hogy 5 hónapig a New York-i Filharmonikusokkal dolgozzon. Hamarosan elismert zenekarok zeneigazgatójaként tevékenykedett: a Londoni Szimfonikus Zenekarban, az Európai Közösségek Ifjúsági Zenekarában, a Bécsi Állami Operában, a Bécsi Filharmonikusoknál, illetve a Berlini Filharmonikus Zenekarban. Operákat kísérő zenekarból önálló nemzetközi együttessé nevelte ki a Scala Filharmonikus Zenekarát. Őt választották a muzsikusok Herbert von Karajan utódjaként a Berlini Filharmonikusok élére, majd átvette a Salzburgi Ünnepi Játékok vezetését is.

Lemezfelvételeivel a legnagyobb díjakat nyerte el, s nem egy közülük etalonnak számít a zeneoktatásban ma is;  a felnövekvő generációk zenei nevelését is fontos célként tűzte ki, zenét népszerűsítő könyvet is írt.

2013 augusztusában Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök örökös szenátorrá nevezte ki, s az ezzel járó honoráriumból is fiatal zenészek számára alapított ösztöndíjat. 

81. életévében, családja körében hunyt el, bolognai otthonában. Halála után egy héttel a Scala előtti téren emlékkoncert keretében nyolcezer tisztelője búcsúzott tőle.

 

 

 

(Visited 26 times, 3 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: