Bing Crosby (1903–1977)

115 éve született Harry Lillis „Bing” Crosby Oscar-díjas amerikai színész, énekes. Védjegye jellegzetes basszusbariton hangja volt, ami a XX. század egyik legkeresettebb előadójává tette. Több mint fél milliárd lemeze került forgalomba.

1934 és 1954 között vezette a hanglemezeladási statisztikákat. Olyan előadókra volt hatással, mint Frank SinatraPerry Como vagy Dean Martin.

1945-ben Oscar-díjat nyert legjobb férfi főszereplő kategóriában A magam útját járomban alakításának köszönhetően, ahol a fiatal, ambiciózus katolikus papot, Chuck O’Malley atyát formálta meg. Egy évvel később a Szent Mary harangjaiban ugyanazt a karaktert játszotta el, ami Oscar-jelölést ért. Ezzel a teljesítménnyel első lett azon négy színész közül a filmtörténelemben, akit kétszer jelöltek az Akadémia díjára ugyanazon karakter megformálásáért.

Crosby az első 22 hollywoodi sztár egyike volt, akik csillagot kaptak a Hollywood Walk of Fame-en.

Fontos magyar vonatkozás – és maga a színész-énekes jellemére világít rá –, hogy 1956-ban Bing Crosby pénzt adott Domján Imre magyar származású katolikus papnak, akinek a templomába járt, hogy néhány magyar menekült Amerikába utazásának a költségeit fedezze (forrás: dr. Lengyel Alfonz régész professzor, aki maga is Crosby adományából jutott Bécsből Kaliforniába). 

 

https://www.youtube.com/watch?v=ADbJLo4x-tk