Avar kori leletek Pozsonypüspökinél

Pozsonypüspökinél a D4R7 gyorsforgalmi út építését megelőző feltáró munkák során megtalálták az avar kaganátus VIII. századból fennmaradt tárgyi emlékeit.Ilyen jelentős leletre legutóbb 1927–1933 között bukkantak Dévényújfalunál, ahol 800 avar sírt tártak fel. A jelenlegi lelőhelyen eddig 460 sírt találtak, tele értékes tárgyi leletekkel.

A Pozsonypüspöki Információs Központ termeiben megrendezett kiállításon Csanaky Eleonóra kalauzolja végig Nézőinket:

Az útépítés során hatványozott figyelmet fordítanak a terület régészeti feltárására. Kutatók feltártak az építkezés nyomvonala alatt II. századi germán települést is: házak alapjait, kézművesműhelyek maradványait kerámiával tele. A frank uralkodó, Nagy Károly király idejéből való értékes érmét is találtak – ez a 15. ismert, és az egyetlen ásatáson talált ilyen lelet a világon.

A városnak a régmúltban rendkívüli stratégiai jelentősége volt, keresztülvezetett rajta a Borostyánút, melyen békeidőben kereskedők hada szállította az áruját, háborúk idején pedig katonaságok, hadtestek vonultak rajta végig. Püspöki stratégiai jelentőségét a három dunai gázló is növelte, melyeken át lehetett jutni Oroszvár és Bécs, továbbá Főréven át Pozsony, valamint Vereknyén keresztül Nagyszombat irányába. Ismert tény, hogy 836-ban, amikor az avarok felvették a kereszténységet, már templom állt itt. Püspöki a IX. sz. első felében az utolsó avar kagánság egyházi központja volt, Anno püspök székhelyeként itt volt a vetvári független önkormányzattal bíró tartomány. Az egykori tartomány nevére ma a Vetvár Művelődési Ház neve emlékeztet. A IX. századi germán dokumentumok ezt a helyet Kirchbachként jelölik, de a X. század végén az itt lakó avar népmaradvány és a magyar nép ajkán – lévén a hely püspökség – megszületett a mezőváros Pispuki neve.

 

Avar kori leletek Pozsonypüspökinél
Avar kori leletek Pozsonypüspökinél

foto:mailchi.mp

További hasonló témájú videók