Széchenyi Zsigmond, az író vadász

120 éve ezen a napon született; 1967. április 24-én távozott az örök vadászmezőkre gróf Széchenyi Zsigmond, megannyi magyar vadász példaképe. Több kiadást megélt sikerkönyvein – nem csak vadász- – generációk nőttek fel, örökbecsű gondolatai mindennapjaink részét képzik. Egyik legismertebb kötete talán az „Ahogy elkezdődött” című könyve, amelyet sokan a vadászok bibliájaként tartanak számon. Ebben megismerteti az olvasóval gyermekkori élményeit, s őszintén szól arról, hogy miként vált vadásszá. Sajátos, utánozhatatlan stílusa védjegyként lengi körül minden írását.

„A mai ötven felettieknek biztosan, de talán több generációnak is Gróf Széchenyi Zsigmond volt a korabeli televízió. Mert az ő könyvei révén juthattunk el Afrikába, az Indiai maharadzsák udvarába vagy Alaszkába. Általa olyan világokat ismerhettünk meg, amelyeket azóta se tudunk elfelejteni, melyek személyes megismerése ma is sokunknak titkolt vágya maradt. Az ő leírásaiból ismerhettük meg a szavannák faunáját, illatát, a vadonra borult éjszaka hangjait. Ő nyitotta ránk a nagyvilágot, ő vitt el minket távoli tájakra akkor, amikor még Pozsonyba is útlevél kellett, amikor Bécsig eljutni elérhetetlen álomnak tűnt, amikor álmainkat is falak határolták. Ő volt az az író, aki megosztotta velünk rendhagyó élményeit, a természet szeretetét, tiszteletét és ezért sokan örökké hálásak leszünk neki. De ki is volt Széchenyi Zsigmond?” Részlet Dénes Gábor és Szabó István András 2009-es dokumentumfilmjéből.

Forrás: VideoMasterStudio1

Forrás: Veszprém Megyei Vadászkamara

 

Széchenyi Zsigmond Afrikában – Forrás: Wikipédia

Széchenyi Zsigmond Afrikában – Forrás: Wikipédia

 

 

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags:


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2018/01/65970/trackback/


Most itt van: Home // NAGYVILÁG, TERMÉSZETFILMEK, VIDEÓK // Széchenyi Zsigmond, az író vadász




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma