Petula Clark 85 éves

Petula ClarkPetula Clark angol énekesnő, színésznő 85 éves. Clark gyermekként egy kápolna kórusában énekelt. 1942-ben debütált a rádióban. 1944-ben, miközben a londoni Royal Albert Hall-ban lépett fel, Maurice Elvey filmrendező figyelt fel rá. 

 

1946-ban filmezett először a Londoni éjszakák című, nálunk is bemutatott színes revüprodukcióban. Show-műsorait a magyar televízió is sugározta. Előadásmódja rokonszenves, túlzásoktól mentes, érzelemgazdag, hangja behízelgő. Filmjei közül a magyar közönség a Szivárványvölgyet (1968) láthatta, ahol Fred Astaire és Tommy Steele partnere volt. A Viszlát, Mr. Chips! (1969) musical változatában Peter O’Toole-lal játszott együtt.

Első hanglemezét 1949-ben készítették, igazi sikert azonban 1961-ben Párizsban francia nyelven énekelt dalaival aratott. Házassága után végleg Párizsban telepedett le. Ettől kezdve a nemzetközi élvonalba került. 1960-ban koncertturnét kezdett Franciaországban és Belgiumban Sacha Distel-lel, akinek 2004-es haláláig barátja maradt. Az 1970-es években folytatta turnéit az USA-ban és Európában. 1998-ban és 2002-ben Anglia-szerte turnézott.

 

További hasonló témájú videók