Tournesol 2017-díj a Finomhangolásnak Avignonban

Harmadik hete zajlik a Festival Off d’Avignon, ahol tegnap délben, a fesztivál vége előtt 3 nappal kiosztották a Tournesol 2017-díjakat.
A Tournesol-díj 9 éve kerül kiosztásra, olyan darabokat jelölnek, amelyek aktuális, az emberiség jövőjével, szolidaritással, rasszizmussal, a kisebbségek védelmével és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos témákat dolgoznak fel, magas művészi színvonalon. A több mint 1100 színházi előadásból kiválasztott 150 jelölt közül 5 kategóriában osztottak díjat.

A „nc és test” (“Corps et danse”) kategóriában a díjat Hégli Dusan Finetuning című koreográfiája kapta.

A Finetuning bemutatója tavaly júliusban, a 2016-os Festival Off d’Avignon nyitónapján volt.

Az előadásról készült tavalyi beszélgetésünket idézzük fel a gratuláció mellé:

________
Az Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company koprodukciójaként megvalósuló előadást azóta közel ötven alkalommal játszotta az Ifjú Szivek társulata, nagyrészt Avignonban.

A darab a családon belüli erőszak témakörét dolgozza fel. Hégli Dusan rendező, koreográfus mellett a darab alkotói közt szerepel Szűcs Edit jelmeztervező, Kelemen László zeneszerző és Horváth Kristóf “Színész Bob” slammer is.

Nagyon büszke vagyok, hogy Európa legnevesebb kortárs színházi fesztiválján a szakmai közönséget és a Tournesol Prix zsűrijét is sikerült meggyőznünk hagyományos zene- és tánckultúránkból építkező korszerű eszköztárunkkal. Óriási elismerés – nyilatkozta Hégli közvetlenül a díjátadás után.

A társulat sikeréhez telefonon gratulált Marek Maďarič kulturális miniszter és Bugár Béla, a parlament alelnöke, Rigó Konrád kulturális államtitkár személyesen vett részt a díjátadáson.

Daniel Jurkovič, a Párizsi Szlovák Intézet igazgatója szintén személyesen utazott Avignonba, megtekinteni a Finetuningot.

Az avignoni fesztivál vasárnapig tart, a Finetuningot még háromszor mutatják be. A társulat jövő hét elején érkezik haza Pozsonyba.
(Forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)

_________________
Az Ifjú Szivek Táncszínház a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. Fő érdeme, hogy Közép-Európa tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja be és erősíti idehaza és külföldön egyaránt. Koreográfusa Hégli Dusan, aki tizenhét éve irányítja a együttes
művészeti tevékenységét. Az intézmény fenntartója a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztérium.

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags:


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2017/07/tournesol-2017-dij-a-finomhangolasnak-avignonban/trackback/

Most itt van: Home // Díjátadó, ESEMÉNY, KULTÚRA, NAGYVILÁG, Tánc, VIDEÓK // Tournesol 2017-díj a Finomhangolásnak Avignonban





© Magyar Interaktív Televízió





Magyar Interaktív Televízió

FREE
VIEW
© 2010 . All rights reserved.
Edited by Microgramma