Haraszti Mici (1882–1964)

135 éve, Trencsében született Haraszti Mici színésznő. A Szí­niakadémia elvégzése után 1901-ben Halasi Béla társulatá­nál kezdte pályáját.

Haraszti Mici Szybill szerepében a Royal Revü Varietében
Haraszti Mici Szybill szerepében a Royal Revü Varietében

1911-től Budapesten a Magyar, illetve a Vígszínház, 1913-tól a Medgyaszay, 1915-ben az Apolló Ka­baré tagja. 1928-tól a Fővárosi Operettszínházban, 1932-től a Pesti Színházban, 1937-től ismét a Fővárosi Operettszín­házban játszott. 1949-től rádiószerepeket is kapott. Az 1950-es években nyugdíjasként a Nemzeti Színház tagja volt, ahol már csak statiszta szerepekben játszott.

Játszott már némafilmekben is. Ismert filmszerepe a Hyppolit, a lakáj úrhatnám Schneidernéje. Később többnyire epizodista volt, játszott még az 1945-ös A tanítónő c. produkcióban.

„Zömök asszony volt. Éppen csak kilátszott a feje a Nemzeti Színház színészbüféjében Härti néni pultja felett. Sok vizet nem zavart a színházban. Odavették szamaritánusból. A gonosznak elkönyvelt Major az ötvenes években seregnyi kivérzett vidéki színigazgatót, a pályáról kivénült bonvivánt, vidéki jellemóriást eresztett be a Nemzetibe, ahol fűtés volt, havi járandóság, statisztaszerepek révén néhány percre bejuthattak a nagyérdemű elé, amire ugyanúgy készültek és az öltözőben torzsalkodtak, intrikáltak egymás ellen, mintha Stuart Mária, vagy III. Richárd alakításuk forgott volna veszélyben

Gondolom, a legfőbb jót azzal tették a kivénült komédiásokkal, hogy reggeltől délig, késő délutántól éjszakáig ott ülhettek a büfében, vagy a Fellner és Helmer folyosók hajlataiban megbújva trécselhettek, rémhíreket adogathattak egymás csőrébe. Sajátjaik között lehettek egész nap. Olyan szemekkel néztek vissza jó napot mondásukra, hogy nem kellett magyarázgatniuk, bizonykodniuk, a másik szeméből kilátszott, emlékszik még fiatalkori elfutó dicsőségeire.
A Medgyaszay Kabaréban, az Apollóban, különféle múlékony zengerájokban villámtréfáiban házsártos feleségeket adott, sanszont frazírozott mérsékelt hangján. A Jókai téren az Uhu Mulatóban dallott. Most ott van a Kolibri Színház. Teljes színészéletet leélt komornával, ölebbel, egy díva hadi kellékeivel. De tudnivaló, hogy színészi életműve legkiemelkedőbb, legdicsőségesebb és mondhatni, némi töredékhalhatatlanságot is fényező szerepe Schneider Mátyásné volt a Hyppolit, a lakáj című filmvígjátékban. Csortos, az emberi súlyával, megkarcolhatatlan fölényével zsarnokoskodik munkaadó úrnője felett, megszabja diétáját, fogyókúrára kínozza. Rajta nevettek a nézők, nem tőle. Alantas helyzetekbe belenyomorítva alázattal szolgálta Tháliát, és istenemre, nem tudta, hogy ő a nevetséges, nem a szerepe hálás. De hát ez egyre megy. Haraszti Mici mozi-halhatatlanságot nyert Schneidernével. Ugyanabban a díszletben és beállításban a fejlett német filmgyártás németnyelvű verziója. Csortos szerepét a nagyhírű Max Henckels játszotta. Előbb a németek játszották le a jelenetet. A magyar színészek a műteremben székeken vártak sorukra, és tanulmányi anyagként bámulták nagyra becsült és bőségesen honorált berlini pályatársaikat. Er und sein Diener címmel bukott meg a német változat. Úgy elnyelte a celluloid tenger, hogy nyoma sem maradt művészi hajótörésének.
Ha Mici néni síremlékére rávésték volna: itt nyugszik Schneiderné a Hyppolitból, többen álltak volna meg a márványnál meghatottan, mint a semmitmondó Haraszti Mici névnél. Színháztörténeti igazságtalanság. A Horváth-kertben Pethes Imre Cyranója mellett ő volt az első magyar Roxane. Sikerének fokára jellemző, hogy a Philadelphia kávéházban (a mai OTP házban) a bögyös Mici néniről neveztek el egy likőrt.
Az ötvenes években a Nemzeti színészbejáróján masírozott be méltóságteljesen avíttas, sötét, földig érő ruháiban, mintha nyílegyenesen a molytalanító raktárból jött volna. Haraszti Mici parfümjének illatán átütött a molyirtó szag. Mintha nem is a ruháit kellet volna tartósítani. A színészbejáró néhány méternyire volt a Corvin áruház helyén lévő Kasselik telekre épült Apolló kabarétól, diadalai helyszínétől, és a mellette álló földszintes Schulek  korcsmától, ahová a Népszínházi művész urak átugrottak a Strogoff Mihály előadásai alatt némi ihletet beszívni magukba.
Mici nénit borzadályos tisztelettel néztem a színház folyosóin, mintha egy színészi dinoszaurusz csámpázott volna a Rákóczi út 27-ben. Borzalmat keltőn öregnek éreztem, túl járván a hetvenen. Egyebe sem volt, csupán megrozsdásodott híre, Schneiderné a Hyppolitból.
Délelőtti próbaszünetben intett nekem. A Szentivánéji álom próbái folytak a színpadon, kihívott a büféből a színház férfiöltöző oldalára. A földszinten volt egy elhagyatott szoba, ott tartották végső esetben az olvasópróbákat, de inkább a házi színpadon. Nagyon halkan, de halálra szántan megszólított, ötven évvel fiatalabb segédrendezőt, hogy szeretne benne lenni a lakodalmi képben, ahol ugyebár Theseus és Titánia lakodalmi nászán a négy szerelmes is egybekél, a mesteremberek pedig előadják keservesen nevetséges színjátékukat. Jön a bergomaszka tánc. Az egész udvari nép jelen van díszes ruhákban. S talán még tapsra is lehet menni a függöny elé.
Megtenném-e, hogy közbenjárok érdekében Major igazgató úrnál. Megígértem, természetesen. Mici néni részvétele nem osztott, nem szorzott volna az athéni komédia fináléjában.
Mihamar értesítettem Majort Haraszti Mici óhajáról. A válasz határozott nem volt. Major nem kívánta Shakespeare-be a nyugdíjas Schneidernét penészes színészeti glóriájával.
 – Hogy képzeli ez a madárijesztő, hogy beengedem udvarhölgynek? – mondta felindulás nélkül.
Én csak annyi hápogtam: – De Major, elvtárs! És a humanizmus?

Major igen nyugodt határozottsággal felelte: – Nekem esténként ezerkétszáz emberhez kell humanistának lenni, nem pedig egyhez!
Azzal otthagyott két tanulsággal. Az egyik szerint: igaza volt az igazgatónak. Könyörületből nem lehet szerepet osztani.
A másik tanulság a történetecskéből, hogy hiába múlik az idő, mindhiába töpörödnek a feltűnés lehetőségei: nem lehet leszokni a színházról, ha más nem marad a tündöklési alkalmakból, legalább szép ruhában, szöveg nélkül, többedmagával végigmehessen a színpadon.
1960. június eleje volt. Haraszti Mici négy év múlva meghalt, anélkül, hogy Theseus udvarhölgye lehetett volna.” (Molnár Gál Péter; Színház.hu)

https://youtu.be/jLw_Yk0hc3c

Elcserélt ember, 1939
Rendező – Gertler Viktor
Szereplők – Kiss Ferenc, Dajka Margit, Simor Erzsi, Mály Gerő, Haraszti Mici (Anna anyjának szerepében)

Benedek Péter, a kikapós, kártyás földbirtokos és Pongrácz István gépészmérnök együtt harcolnak a fronton. A két férfi megtévesztően hasonlít egymásra. Pongrácz tévedésből Benedek kabátját veszi magára, amikor a lövészárokba becsap egy lövedék és rajta kívül mindenki meghal. Az orvos azt hiszi, Benedek a túlélő. Pongrácz súlyos fejsebe miatt nem emlékszik semmire, így Péterként tér haza a családjához…

https://youtu.be/88Vmnz-YRQI

Lovagias ügy, 1937 • A Lovagias ügy Hunyady Sándor 1935-ben írt drámája alapján készült. Főszerepben Kabos Gyula. Haraszti Mici, Vaszary Piri, Bilicsi Tivadar, Kertész Dezső…

__________________

Fotó: HIVATALNOK URAK (1918) – jelenet a filmből (Haraszti Mici, Törzs Jenő).

További hasonló témájú videók