I stand with CEU Slovensko

Gulyás Marciról sem feledkeztek meg a  pozsonyi szlovák fiatalokA 18 esztendős Michaela Weberová tiltakozó megmozdulást szervezet Pozsonyban a Szabadság téren 2017. április 25-én. „Zavart bennünket, hogy Szlovákiában eddig semmiféle nagyobb akció nem zajlott a Közép-európai Egyetem támogatására. Ezt szeretnénk helyrehozni.”

A szervező a ligetfalui  C. S. Lewis bilingvális középiskola fizikusnak készülő végzős diákja. Tanára, Kristína Kállay a CEU-n végzett. A pozsonyi tiltakozó akción döntő többségben szlovák egyetemisták fejezték ki szolidaritásukat, de a tiltakozók között ismert egyetemi oktatók és közéleti emberek is felbukkantak. Beszédet mondott többek közt Michal Havran, a közismert publicista is.

https://vimeo.com/214933177/settings

_____________
Közben az EU-ban is zajlottak a fejlemények a CEU körül: április 26-án az Európai Bizottság úgy döntött, hogy uniós jogba ütközik a felsőoktatási törvény CEU-t ellehetetlenítő módosítása, mivel korlátozhatja a szabad szolgáltatásnyújtás elvét, ezért figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak, ami a kötelezettségszegési eljárás első szakasza.

A törvény ugyanis előírja, hogy a CEU csak akkor működtethet Magyarországon egyetemet, ha odahaza, az Egyesült Államokban is nyit egy intézményt, amire irreálisan szűk határidőt szab a jogszabály. Emellett a jogszabály alapján az egyetem működéséről az amerikai szövetségi kormánnyal kell megállapodnia a magyar államnak, ami szintén lehetetlenség, mivel az Egyesült Államokban a szövetségi kormány nem visz felsőoktatási ügyeket.

Az átírt törvény az Európai Bizottság szerint indokolatlanul nagy terhet ró a külföldi egyetemekre Magyarországon. A magánkézben lévő oktatási intézményekre is vonatkozik ugyanis az az irányelv, amely szerint a szolgáltatások szabad mozgását csak nagyon indokolt esetben szabad korlátozni. A bizottság szerint túlzott korlátozásnak számít, hogy meg akarják szabni, mi lehet az egyetem neve, illetve hogy az anyaországi tevékenységet is előírják az intézménynek.

A fenti megkötések a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályaival is ütköznek, amiért majd az EU-nak kell számot adnia a világszervezet előtt. A svéd kereskedelmi biztos, Cecilia Malström háttérbeszélgetéseken már szóba hozta, hogy változtatni kellene a magyar szabályokon, ha az EU nem akar nézeteltérést a WTO-val. (hvg)

_________________
Az akció pozsonyi és pesti parlamentet ábrázoló logóját a szintén középiskolás Klára Kusá tervezte.

I stand with CEU Slovensko

 

A világ vezető lapjai Orbánt állítanák meg Brüsszel helyett • Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. április 27.