Ma van a költészet világnapja

Sappho_and_AlcaeusNaima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁvá, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.

A költészet világnapja apropóján a Julius Meinl nemzetközi akciójának keretében ma verssel lehet fizetni a kávéért jó pár kávézóban szerte a világban.

Világlíra Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Avar István és Gábor Miklós előadásában:

https://youtu.be/AAFyaaeoO5M

_____________________

Kosztolányi Dezső: Induló a költőkhöz

Ez itt az élet, hámor és kohó –
          világ költői, ide jőjjetek,
testvéri szemmel, örökös merészek,
          nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
          ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
és kavarognak a szinek veszetten,
          mint álmainkba, határtalanul.
Rémítve jönnek szörnyű figurák,
          a feketék, a dörgő pirosak.
Ez itt az élet karneváli tánca,
          borzongató és édes iszonyat,
költőszivünk sok kendőzött alakja,
a képzeletünk lángoló salakja
olvadva, sisteregve, feketén.
Ó élet, élet, roppant költemény,
most láthatunk mezítlenül, ragyogva – –
          Mi kéj.
Mi őrjítő, mi szédítő – –
          Mi mély.