Fixeur (filmajánló)

Fixeur román filmA film ősbemutatója ősszel volt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. Azóta két díjat gyűjtött be, Tudor Istodort a legjobb alakítás díjával tüntették ki a Les Arcs-i Európai Filmfesztiválon, és a film pedig a zsűri különdíjában is részesült. 

 

 

 

Adrian Sitaru ötödik nagyjátékfilmje a Fixeur, amelyet már vetítenek a romániai mozikban. Ezúttal is olyan alkotásról van szó, valamilyen kényes kérdéssel foglalkozik, jelen esetben az emberkereskedelemmel. Kiskorúak prostitúcióra kényszerítése a film alaptörténete, amely azután kibontakoztatva és továbbgondolva a problémát számos egyéb erkölcsi kérdést is felvet. Elsősorban a visszaélését.

A prostitúcióra kényszerített tinédzser lányok tudatlanságával, ártatlanságával az emberkereskedők élnek vissza, majd a kliensek. Azért, hogy a lányok történetéről riport készüljön, számtalan szabálytalankodásra van szükség a forgatócsoport részéről. Az újságírók pedig céljuk elérése érdekében különböző módszerekhez folyamodnak. Kisebb-nagyobb visszaélések, cselek, ártatlan kiskapuk. Erről szól az élet minden területe. Sokszor nem is gondolnánk, hogy amit teszünk, az nem más, mint apró visszaélés valakivel szemben. Erről szól a Fixeur című film, nagyon finom, nagyon diszkrét utalásokkal. 

A forgatókönyv Adrian Silisteanu története alapján született, aki feleségével együtt dolgozott a szövegen. Adrian Silisteanu maga is dolgozott fixeur-ként a France Press-nél, tudta, hogy milyen erkölcsi dilemmákkal kell olykor szembesülnie az újságírónak. A szereplőválogatást pedig a Kokino Casting Ügynökség végezte, Molnár Levente vezetésével.

(Forrás: marosvasarhelyiradio.ro)


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2017/02/fixeur-filmajanlo/trackback/

Most itt van: Home // Film, KULTÚRA, NAGYVILÁG, VIDEÓK // Fixeur (filmajánló)





© Magyar Interaktív Televízió





    © 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
    Edited by Microgramma