Az óra folytatódik: Pénzügyekről

Rajkovics PéterRajkovics Péter, a rendezvény ötletgazdája és a bizottság vezetője a két éve útjára indított Egy óra a gazdaságról projektet mutatta be, egyúttal tájékoztató előadást is tartott a résztvevőknek, akik között középiskolás diákok és tanárok egyaránt helyet foglaltak. Majd szó esett arról, mit kínál a sorozat második évadja, amely során videós és szöveges tartalmakkal egyaránt megszólítják az érdeklődőket és egy kötet is segíti az pénzügyekben való tájékozódásukat.

A dunaszerdahelyi Vermes-villa adott otthont 2016. május 19-én Az óra folytatódik című konferenciának, amelyet a középiskolás diákoknak és tanároknak szervezett a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának Gazdasági bizottsága és az OpenReg Regionális Fejlesztési Ügynökség.

További hasonló témájú videók