Meneteltek a tanárok a pozsonyi Kollár térről a Duna-partra

Július 1-jén 13 óra után indult el a Szlovákiai Tanárok Kezdeményezése (ISU) által szervezett menet a pozsonyi Kollár térről a Duna-partra. Tóth Tibor, a Kerekasztal új ügyvivője és a www.magyariskola.sk portál üzemeltetője a szervezők közé tartozik, ezért őt kértük kamera elé.

A tüntető menet a Duna-parton ért véget, pár méterre a kormány által rendezett ünnepség színhelyétől. A tanárok hangosan – sokan a diákok által készített hangszereken – dobolva fejezték ki nemtetszésüket a kormány oktatáspolitikájával. 

A tiltakozás már tavaly november óta azért folyik, mert a pedagógusok a perifériára szorítva érzik magukat; az oktatás korszerűsítése késik; kéréseiket a kormány ignorálja, és a kért 25 százalékos fizetésemelés helyett csak  6 %-ot biztosított.

A tüntetés a Kollár téren kezdődött, a tömeg végigvonult a Széplak utcán és egészen a belváros szívéig jutott. A Hviezdoslav térre, a Redut épületéhez vezető utat rendőrkordon zárta el, így a tömeg a SZNF híd lábánál gyűlt össze. A nagy meleg ellenére nagyon szép számban voltak a tömegben tanárok és diákok is az ország majd minden részéből. A Szentháromság-szobor lábánál a pozsonyi művészeti iskolák tanárai egy hétperces különleges dob performansszal készültek a tüntetés lezárására.

ISU

További hasonló témájú videók