V. Hajdúböszörményi Írótábor

V. Hajdúböszörményi Írótábor (HÍR)Évről évre jelentős alkotók, művészek is feltűnnek a tábor vendégeiként, de a fiatal szerzők szintén gyakran bemutatkoznak a javarészt a legfiatalabbak (felső tagozatos és középiskolás gyerekek, egyetemista fiatalok) alkotta közönség előtt.

A Hajdúböszörményi Városi Televízió felvétele

Az V. Hajdúböszörményi Írótábor (HÍR) célja, hogy minden korosztályhoz, s különösen a fiatalok szélesebb köréhez eljusson a kortárs irodalom. A költészeti, prózai és szerkesztői szemináriumok egyaránt ezt szolgálják, de ezen kívül más művészeti formák megszerettetése, előtérbe hozása is a programsorozat fontos célja, éppen ezért társművészeti szemináriumokat is tartanak a táborban, melyeket idén is az íróiskolák után rendeznek meg délelőttönként.

A szemináriumok mellett a tábor másik fő vonulatát a délutáni programok, felolvasások, kerekasztal-beszélgetések, előadások alkotják. Az írókon és költőkön kívül zenészek, színészek, slammerek jelenlétére is számíthatnak a résztvevők. A HÍR-en nem csupán egymás mellett, hanem mindinkább együtt is élnek az irodalom, a zene, a színház, a slam, valamint a vizuális művészetek.

Az íróiskolák és szemináriumok vezetői Áfra János, Bezerédi Zoltán, Bíró Gergely, Csobánka Zsuzsa Emese, Szabó Imola Julianna, Szűcs János és Vörös István lesznek.


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags: , , , , , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2016/06/v-hajduboszormenyi-irotabor/trackback/


Most itt van: Home // Irodalom, Művészet, Nagyvilág, Színház, Videók // V. Hajdúböszörményi Írótábor




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma