Tóth Péter Lóránt Nagykaposon

Tóth Péter LórántRendhagyó József Attila-órákat tart Tóth Péter Lóránt tanár a magyarok lakta területen. A Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó 2012 decemberétől járja az iskolákat a József Attila verseiből összeállított Vasútállomás című estjével. A közel egyórás összeállításban Tóth Péter Lóránt a versei mellett József Attilát mint embert is közelebb viszi a hallgatósághoz, hiszen, mint mondja, a költők ugyanúgy éltek, szerettek vagy szenvedtek, akárcsak mi. A költemények által egyes szám első személyben, Attilaként mesél a nehéz gyermekévekről, a szabadságvágyról, amely mindannyiunk lelkében megtalálható, s a szeretetre és elfogadásra vágyódásról.   

A magyarországi  Köznevelésért Felelős Államtitkárság is fontosnak találta Tóth Péter elképzelését, és a Határtalanul! Program keretében megjelentett pályázat által lehetővé tette számára, hogy 147 felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, muravidéki és vajdasági iskolába érkezzen meg a Vasútállomás, című József Attila életét és munkásságát bemutató összeállítás.

További hasonló témájú videók