Országos citeratalálkozó – Csillagfürt citerazenekar, Nagyabony
Hat éve alakultak meg az énekkar kísérőjeként. Felkészítőjük Borsi Ferenc óbudai népzenetanár. Vezetőjük Moravek Ivett.
„A citerazenekar 2008 őszén alakult és leginkább a nagyabonyi népdalkört kísértük, de 2010-ben kipróbáltuk, milyen is külön játszani, és azóta próbálkozunk. Nagyon sok helyre hívnak minket játszani, Magyarország és Szlovákia településeire. Minden évben részt veszünk a dunaszerdahelyi népzenei táborban és persze a citerás találkozókat sem hagynánk ki. A múlt évben jelentkeztünk az Osveta Népművelési központ által megszervezett népzenei versenyre, ahol a járási és a megyei versenyen első helyezést értünk el, és továbbjutottunk az országos versenyre, amire valamikor a tavasszal kerül sor. Igyekszünk fejleszteni tudásunkat, ebben nagy segítségünkre van Borsi Ferenc népzenetanár, köszönet érte; és persze köszönjük nem utolsósorban Nagyabony önkormányzatának és Csemadok-alapszervezetének a támogatásért.”
A 16. Országos Citeratalálkozó vándorserlegét a nagykaposi Faboto Citerazenekar nyerte el.
Szilágyi Zoltán, honti citerakészítő mester több éve rendszeresen citerát ajándékoz egy-egy csapatnak. Ez évben a naszvadi Sústya Citerazenekar vehette át az ajándékot.
2014. október 18-án rendezte meg a 16. Országos Citeratalálkozót a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Csemadok Nagyabonyi Alapszervezete és Nagyabony Község Önkormányzata a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából. A versenyprodukciókat a színpadra lépés sorrendjében, fokozatosan tesszük közzé.
[mappress mapid=”192″]