Egy éve volt • Kis- és középvállalkozóknak szóló szolgáltatás

Közösen közös nyelvenA Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 2013. szeptember 30-án fejeződött be az Információs Társadalomért Alapítvány (HU) és a Szövetség a Közös Célokért (SK) „Közösen közös nyelven – Spoločne spoločnou rečou” című közös pályázatának megvalósítása, amelyre 148,083.09 EUR vissza nem térítendő támogatást nyertek. „A program célja a határ menti kis- és középvállalkozások támogatása egy olyan ingyenes szolgáltatáscsomaggal és információrendszerrel, amely segítségükre lehet vállalkozásuk fejlesztésében.” Elérhető a http://husk.info-net.sk címen.

 



„A projekt keretén belül kialakításra került egy kétnyelvű, elektronikus, videó alapú oktatási felületet (eLearning) is tartalmazó weboldal. A rendszerben található közérthető tananyagok az országokra jellemző törvényi és gazdasági háttérismereteket is tartalmaznak, így jól hasznosítható, gyakorlatias segítséget nyújtanak a határ magyarországi vagy szlovákiai oldalán tevékenykedő, illetve tevékenységüket a határ másik oldalán elindítani szándékozó kis- és középvállalkozásoknak. A témák közt vállalkozási és pénzügyi ismeretek, közbeszerzési és pályázatírási tudnivalók, valamint adózással kapcsolatos tananyagok is.

A projekt másik szerves része a partnerkereső adatbázis: A vállalkozások megoszthatják projektötleteiket másokkal, és a projekt megvalósításához ideális partnert találhatnak a régióban, elősegítve a határ menti mikró, kis- és középvállalkozások gazdasági és szociális együttműködését.

Mivel a dél-szlovákiai régió, valamint az észak-magyarországi terület legnagyobb része hátrányos helyzetű térség, a projekt megvalósítói abból indultak ki, hogy térségben tevékenykedő szervezetek a mostani gazdasági helyzetben még nehezebben költenek képzésre, holott ez elemi érdekük lenne a versenyben maradáshoz. A másik probléma a nyelvi nehézségek leküzdése, illetve a határ két oldalán eltérő törvényi szabályozás. Ezen ismeretek nélkül a határ menti szervezetek együttműködése nagyon sok nehézségbe ütközik.

A közös projektek megvalósítása kapcsán a program eredményeiként új megbízások, új szolgáltatások, új munkahelyek jöhetnek létre, mely nemcsak a mindenkori megélhetést biztosítja, de növeli a lakosság életszínvonalát is. A fejlesztések a települések, térségek fejlődéséhez is vezetnek. Összességében a projekt egyértelműen a határ menti partnerek hosszú távú együttműködését segíti, a térség forrásvonzó képességét, gazdasági versenyképességét növeli.”

További hasonló témájú videók