Harmónia 2014 – a színpadon Tóbisz Titusz operaénekes

Tóbisz Titusz operaénekesA tavalyelőtti bajai Luciano Pavarotti Gálakoncert díjazottja, 2013-ban pedig már sztárfellépője, Tóbisz Titusz operaénekes a Harmóni  Díj színpadán  Ruggero Leoncavallo Bajazzók című operájából a Vesti la Giubba című áriát adja elő. Tóbisz Titusz a kassai Thália Színház fiatal nemzedékéhez tartozik, 2005 óta tagja a társulatnak. Több főszerepben is láthatta a közönség, így az Imádok férjhez menni, a Szerelem,ó! című előadásokban, továbbá A padlás című népszerű musicalben és legutóbb pedig a TeatRovás előadásában a Zemlényi Zoltán-féle Hoppárézimiben.

Művészetéről így vall:
„Operaéneklést tanultam. De talán azzal kezdeném a történetet, hogy a gimnázium után elmentem Dévai Nagy Kamilla Krónikásének Zeneiskolájába, ahol gitározni meg verset zenésíteni tanítják a gyerekeket. Ott kezdtem tehát énekelni meg gitározni. Aztán ide-oda vetett a sors, több helyen dolgoztam, később bevonultam katonának. A katonaságnál Pozsonyban a hadsereg művészeti együttesében énekeltem, és ennek kapcsán jött az az ötlet, hogy megpróbálom az operaéneklést. Az ottani ismerőseim javasolták, hogy érdemes lenne az énekléssel próbálkoznom. Meglehetősen későn jött az »ihlet«, hiszen már 22 éves voltam, amikor felvételiztem a konzervatóriumba. Úgyhogy amolyan »öregdiák« voltam. És nagyon megtetszett. Az operára mindig is rajongással tekintettem, és ez a mai napig így van.”

A Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok naszvadi alapszervezete, Lábszky Olivér énekes-dalszövegíróval együttműködve 2011-ben alapította.

Jelenlegi pozíció
Irányok lekérdezése
(Visited 29 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: