Bíborpiros szép rózsa – Nagyabonyi Citerazenekar, Nagyabony

Nagyabonyi Citerazenekar, NagyabonyNagyabonyi Citerazenekar produkciója a 2013. november 23-án Dunaszerdahelyen megtartott IX. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén. A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete főszervezőként és szakmai rendezőként kilencedik alkalommal hirdette meg. https://vimeo.com/83216496

Csoport / Egyén: Nagyabonyi Citerazenekar
Település: Nagyabony
Sáv: ezüst
Vezető / Felkészítő: Moravek Ivett
Csoport fenntartója: Csemadok alapszervezet
Korcsoport: 2
Kategória: citerazenekar
Műsorszámok: Csallóközi dudanóták (összeállította Borsi Ferenc): A benkei tóban; Tudom én miért jöttél;  Dudásom, dudásom; Árok hátán fut az ürge; Közjáték; Karton dunna
Ezt vallják magukról:
A citerazenekar 2008 őszén alakult és leginkább a nagybonyi népdalkört kísértük, de 2010-ben kipróbáltuk milyen is külön játszani, és azóta próbálkozunk. Nagyon sok helyre hívnak minket játszani, úgy Magyarország mint Szlovákia településeire. Minden évben részt veszünk a Dunaszerdahelyi népzenei táborban és persze a Citerás találkozókat sem hagynánk ki. A múlt évben jelentkeztünk az Osveta Népművelési központ által megszervezett népzenei versenyre, ahol a járási és a megyei versenyen első helyezést értünk el, és tovább jutottunk az országos versenyre, amire valamikor a tavasszal kerül sor. Igyekszünk tovább fejleszteni tudásunkat, ebben nagy segítségünkre van Borsi Ferenc népzenetanár, köszönet érte és persze köszönjük nem utolsó sorban Nagybony önkormányzatának és Csemadok alapszervezetének a támogatást.

A VETÉLKEDŐ CÉLJA:

Bíborpiros szép rózsa címmel immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Célunk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags: , , , , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2014/01/biborpiros-szep-rozsa-nagyabonyi-citerazenekar-nagyabony/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Művészet, Népművészet, Verseny, Videók, Zene // Bíborpiros szép rózsa – Nagyabonyi Citerazenekar, Nagyabony




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma